Rákoskert parcellázása

  Rákoscsaba földjeinek többsége így az a terület is amelyen ma Rákoskert fekszik, az utolsó egyenesági Laffert, Antos Istvánné, született báró Laffert Matild 1909-ben bekövetkezett halálával lánya, ifjabb báró Schell Gyuláné sz. Antos Ilona tulajdonába került.

Valamilyen okból, talán baráti kapcsolatokon keresztül, gróf Bolza Mariette-nek is volt némi beleszólása a terület sorsába. Ő a rákoskeresztúri gyönyörű barokk kastély tulajdonosának, gróf Vigyázó Sándornak volt az unokája. A rákoskeresztúri földek jó része is az övéké volt, egészen 1929-ig, amikor is hagyatékként mindent a Magyar Tudományos Akadémia örökölt.

   Schell báróné (dr. Füredi Ferenc, a család ügyvédjének tanácsára, hogy a férje adóságait rendezze és a megélhetését is valamelyest a rangjához méltó módon biztosítsa) a húszas-harmincas évek fordulóján elhatározta, hogy a mai Rákoskert helyén fekvő birtokot felparcellázza és a kialakított házhelyeket eladja. 1931. januárjában már készen voltak a tervek, elkezdődhettek a munkák, de a hiányzó engedélyek még nem tették lehetővé a házhelyek eladását. Erre csak az 1933. február 19-i tartott rákoscsabai képviselő testületi ülés után kerülhetett sor, ekkor született végleges döntés a parcellázás engedélyezéséről. Megnyílhatott a bárónő tulajdonában lévő Kucorgó csárda egyik helyiségében a parcellázási iroda – kezdetét vehette az értékesítés.

A fenti tényekre, nevezetesen a rákoscsabai képviselő testület parcellázást jóváhagyó végleges döntésének időpontjára alapozva tekintjük Rákoskert megszületésének az 1933-as évet!

  Gondot jelentett, hogy a megközelítés nem volt biztosítva. Bár a Budapest Keleti pályaudvar és Újszász-Szolnok közötti, 1882-ben megépült kétvágányú vasút-vonal érintette a birtokot, Rákoshegy és Ecser között nem volt megállóhely. A vasúti állomás helyére is Füredi Ferenc tett javaslatot, de akadályt jelentett, hogy a vasút két oldalán lévő területek a rákoskeresztúri gazdák tulajdonában voltak. Báró Schell Gyuláné birtokhatára a vasúttól 120 méterre kezdődött, meg kellett szerezni a birtokhatár és a vasút közötti 10 katasztrális holdnyi területet is, ami csak nehezen sikerült, mert a tulajdonosok nagyon magas árat kértek érte és hosszú ideig tartott az alkudozás. Ennek ellenére a bárónőnek a korabeli vasúti menetrend tanúsága szerint sikerült elintéznie, hogy 1933 végétől, ha feltételesen is, de megállt itt a vonat. A feltételes megállóhely azt jelentette, hogy felszálláskor, vagy egy megállóval előbb, szólni kellett a kalauznak, hogy valaki Rákoskerten akart leszállni, illetve csak akkor állt meg a vonat, ha volt felszálló.

Az 1933-as vasúti menetrend , amelyben Rákoskert neve először szerepelt

 A bárónő még a parcellázás kezdeti stádiumában, a harmincas évek legelején saját költségén, de a MÁV területén felépíttetett egy csinos kis állomást. Az épületben a fűtött várótermen kívül külön pénztár volt, a jelzők, valamint az ecseri oldalon lévő sorompó kezelésére az állomásfőnök és térközőr is megfelelő szolgálati helyiséget kapott. A mellékhelyiségek kissé elkülönülve, de az állomás épületével egybeépítve voltak. Az állomás mellé kutat ásatott a személyzet és a szomjas utasok számára, amely az állomás körüli virágoskerteket is ellátta locsolóvízzel.

Az állomásépület 1935-ben, háttérben a frissen ültetett platáncsemetékkel és egyetlen házzal a pusztaságban. A másik képen a vasútállomás kútja Nagy Károly állomásfőnökkel, 1938-ban.

 A vasúttársaságtól azt az ígéretet kapta, hogy ha legalább tizenkét utas rendszeresen igénybe veszi a járatokat, akkor az állomást „táblás” megállóhellyé minősítik át. A bárónő felfogadott egy tucat embert, akiknek nem volt más dolguk, mint utazgatni a vasúton. Így sikerült elérnie, hogy 1937-ben már törölték a menetrendből a feltételes megálló jelzést és minden személyvonat megállt itt is.

  Az állomásfőnöki szolgálatot az új megállóhely és Ecser között félúton, a vasút mellett lévő őrházban lakó Nagy Károly, az I. világháborút megjárt veterán, és váltótársa Szegedi Pál látta el, aki viszont a Rákoskert és Rákoshegy közötti bakterházban élt családjával.

A telkek értékesítését elősegítendő, különböző szórólapokon reklámozták a kedvező vétel lehetőségét.

Az 1934-ben készült hirdetés hátlapjára rányomtatták a Rákoskertre vonatkozó vasúti menetrendet is. Ezen már az volt olvasható, hogy a „táblás” megállóra jellemzően minden személyvonat megállt itt.

 A megállóhely létesítésével elhárult egy olyan akadály, amely a kialakítandó parcellák értékesítését megnehezítette és elkezdődhetett a munka. Tudomásom szerint 1934-ben már volt egy-két telek, ahol kisebb lakóház is állt, megindult az őslakosok „honfoglalása”.

 Gróf Bolza Mariette-nek, aki baráti kapcsolatban lehetett Schell bárónővel, volt egy nagyon remek ötlete. Valahogyan kedvet kellett csinálni a jövendő vásárlóknak, hogy minél nagyobb számban vegyék meg a telkeket. Bizonyítani kellett az érdeklődőknek, hogy nem ők az elsők, mert már előttük többen vásároltak, sőt házat építettek és ide is költöztek. 1935-ben, a cél érdekében kijelöltek tíz telket, aránylag jó helyen, nem túl messze a vasúti állomástól, és ezeket ingyen odaadták olyan jelentkezőknek, akik vállalták, hogy két éven belül felépítik rá a házukat. Még kedvező kölcsönt is szereztek számukra a Trieszt Biztosítótól. Kapva kapott a lehetőségen egy egymással rokoni, jó ismerősi kapcsolatban lévő kör és 1937-ben már állt is a "Tízházak" közül kilenc a Tárogató és Rózsa utcában.

  Általában a telkek túlnyomó többségének mérete 160-220 négyszögöl volt, (1 négyszögöl = 3,6 m²) ebből arra következtetek, hogy a megcélzott vevőkör elsősorban a Pesten dolgozó munkások, kisiparosok, tisztviselők, valamint a városban lakással rendelkező, nyaralótelekre vágyó kispolgárok voltak. Erre utal az új település "Rákoskert" elnevezése is.

  Az áruk méltányos volt, 1937-ben a Szív (Rákoskerti) utcában lévő telkek négyszögölét 3 pengőért adták, azaz egy átlagos, 200 négyszögöles telket 600 pengőért meg lehetett venni. A rendezési tervek elkészülte után felállították a parcellázási irodát (az irodavezető Szőke Károly volt.), a Rákoscsabát Ecserrel összekötő országút és a Budapest-Jászberény közötti országos út kereszteződésében lévő volt Kucorgó-csárda épületében.

   A rendezési térkép - amelynek egy példánya szerencsésen fennmaradt - segített a vevőknek a tájékozódásban és a megfelelő telek kiválasztásában. A térképen megtalálhatták a Jászberényi úttól délre eső, a település túlnyomó részét képező, mintegy kétezer telket és az úttól északra lévő, a későbbiekben „Schell-telep”- ként ismert területrészek házhelyeit.

Rákoskert parsellázási terve az 1930-as évek elejéről.

  A terület parcellázási tervét elkészítők egy jól élhető és otthonos települést alakítottak ki, ezt mindenki tanúsíthatja, aki ma itt lakik. Az utcák megfelelő szélességűek és azokat úgy jelölték ki, hogy a kor követelményeinek jól megfeleltek. Minden utca két oldalán árkokat ástak a csapadékvíz elvezetésére és nagyon sok fát: jegenyét, akácot, meggyet, hársat, stb. ültettek az árkok telek felőli partja mellé. Sőt, a telkek nagyobb részébe még az eladás előtt ültettek két-három gyümölcsfát is, jellemzően kajszi-, cseresznye-, szilvafákat a kertek hátsó részébe és egy diófát az első harmadba.  Az utcák elnevezése tükrözte azok jellegét, találunk sugárutat, körutat és sima utcákat is. Az utcaneveket vizsgálva észrevehetünk három fontos csoportot, amelyek tudatosságot bizonyítanak. Az első elnevezéscsoportba tartoznak a hazafias jellegűek, olyan történelmi személyek nevei, akik példaképül szolgálnak minden magyar embernek, vagy tartalmuk nemzeti töltésű (például Zrínyi, Csokonai, Margit, Erzsébet, Turul, Tárogató, stb.) A második csoport az új település nevében lévő "kert" jelentésére rímelt (például: Tulipán, Rózsa, Jegenye, Hűvös, stb.). A harmadik csoportba tartoznak az előbbiekhez nem sorolható, de azokkal áttételesen mégis kapcsolatot találó utcanevek (például: Szentkirályi, Maros, Ipoly - hazai földrajzi nevek; Csillag, Hajnal - a természet közelsége).

  A Jászberényi úttól délre lévő utcanevek listája és azoknak a változásai:

Rákoskert Schell-telepi részének utcanevei:

  Az egyhangúság elkerülésére és a település kertvárosi jellegének kihangsúlyozására a fontosabb utcák metszéspontjában, a telkek kereszteződés felöli sarkát levágták, így több kör alakú, vagy nyolcszögletű terecskét alakítottak ki, lehetővé téve azok parkosítását, padok telepítésével elősegítve a közösségi életet (például: Nyomdász utca (volt Margit körút) - Erzsébet körút, Tiszanána utca (volt Hungária körút) - Rákoskert (volt Mátyás király) sugárút találkozásában stb.).

  Voltak olyan területrészek is, amelyeket egy tagban hagytak a parcellázási terv készítői, ezeknek különböző közösségi funkciót szántak. A Mátyás király sugárúton a vasútállomástól a Zrínyi útig mindkét oldalon két-két sorban platánfákat telepítettek, padokat állítottak, ezzel kialakítva egy páratlan szépségű utcaképet. A fasor a Zrínyi úton lévő piactérnek szánt nagyobb felosztatlan területhez vezetett, amit a település központjának szántak. A Margit körút és az Erzsébet körút kereszteződésének déli sarkánál meghagyott tér az iskola elhelyezését tette lehetővé, míg a Hungária körút és Rózsa utca találkozásánál az északi sarkon meghagyott nagyobb telek templom építésére alkalmas. A Mátyás király sugárút és az Erzsébet körút sarkán egyben hagyott részen a majdan önállóvá váló település közigazgatási épületei lehettek volna. A Csokonai utcában pedig a később Vida-dombnak nevezett rész talán temető lett volna, de valójában a sportolást szolgálta, nyáron labdázni lehetett az aljában, télen pedig kiváló szánkózó-domb volt. Ez a tér az év mindegyik szakában kirándulóhelyként is szolgált, gyönyörű körkilátást biztosítva a dombtetőre felkapaszkodóknak. Két nagyobb területtel, a Szegfű utca és a Rózsa utca, illetve a Schell-telepi részen a Torockói utca és a Pancsovai utca között, a Gyula utcánál kialakított terekkel nem tudhatjuk, hogy mi volt eredetileg a céljuk.

  A Jászberényi úttól délre lévő telkek értékesítése, a területrendezés előrehaladtához igazodva, 10 ütemben történt (a Schell-telepi rész telkeinek eladása ezekkel párhuzamosan, ütemezés nélkül folyt).

 A parcellázás, a telkek értékesítésének az ütemei, és az egyes területek határait képező utcák:
1. Liliom u. – Zrínyi u. – Csokonai u. – Tárogató u.
2. Mátyás király sugárút – Erzsébet körút – Csokonai u. –     Zrínyi u.
3. Margit körút – Erzsébet körút – Mátyás király sugárút – Zrínyi u.
4. Jászberényi út – Erzsébet körút – Margit körút – Zrínyi u.
5. Mátyás király sugárút – Hédervári u. – Bezerédy u. – Erzsébet körút
6. Margit körút – Bezerédy u. – Mátyás király sugárút – Erzsébet körút
7. Jászberényi út – Margit körút – Erzsébet körút
8. Mátyás király sugárút – Zsigmond u. – Hédervári u. – Bezerédy u.
9. Jászberényi út – Zsigmond u. – Mátyás király sugárút – Bezerédy u.
10. Akácfa u. – Tárogató u. – Csokonai u. – vasútvonal
 

Báró Schell Gyuláné 1941. január 29-én bekövetkezett halála után az örökösök felügyeletével folytatódtak a munkák.

A 8. és 9. ütemben, 1942-ben kialakított telkek az "Ötvenöt" nevű településrészt képezték, amely elnevezés az érintett terület nagyságára utalt (55 hold). Az új honfoglalók gyermekeinek legnagyobb örömére az Ötvenöt utcáit úgy alakították ki, hogy mindkét oldalon cseresznyefák szegélyezték a kocsiutat, ezzel hosszú időre meghatározták a településrész hangulatát. A fák telepítésében mint intéző, tevékenyen részt vett a kertészeti képzettséggel rendelkező Sebők Ferenc, aki később a település életében oly fontos szerepet betöltő kocsma tulajdonosa lett.

  Ugyancsak a parcellázást végző közreműködők és Sebők úr gondosságát tükrözi, hogy jázminbokrokkal ültetették be a főbb utcák kereszteződésében kialakított terecskéket, meghatározva ezzel is a település hangulatát.

A 10. ütem telkei azon a területen fekszenek, amely rész csak hosszas árharc után került a rákoskeresztúri birtoko-soktól báró Schell Gyuláné örököseinek tulajdonába. Ekkor az értékesítési iroda új helyen, a Tárogató utca és a Bercsényi utca sarkán lévő kis nyaralóépületben volt, mivel ebben az időben a volt Kucorgó csárdában már az iskola kapott ideiglenesen helyet. Természetesen az egyes, ütemekben parcellázott - és a munkák befejeztével - meghirdetett telkek eladása párhuzamosan történt, nem várhatták meg a következő ütem értékesítésével azt, hogy az előzőek mind elkeljenek.

  A módszerre következtetni lehet abból a "Végzés"-ből, amit az 1939. március negyedike és 1940. június elseje között eladott telkek együttes telekkönyvi lejegyzéséről, 1941. április 10-én született a gödöllői királyi járásbíróság telekkönyvi hatóságánál. A végzés összesen 323 házhelyről szól, amit túlnyomó részben, különös tekintettel a háborús helyzetre, pénzbefektetési céllal vagy hétvégi teleknek vettek meg. Kisebb hányadban vannak azok, amelyeket a tulajdonos saját lakóház fölépítése szándékából vásárolt. Kezembe került egy 1939. április 26-án kelt 2 oldalas végzés 6 vevővel, egy 1941. március 26-án kelt 8 oldalas végzés 54 vevővel és az 1941. április 5-én kelt, 12 oldalas végzésnek az utolsó lapja is, 12 vevővel. Ők az 1938-as év márciusa és 1940 szeptembere közti időszakban vásárolták meg a házhelyeket.

  Az eladás és a telekkönyvi bejegyzés időpontja között azért telt el több év, mert a végzést csak akkor bocsátották ki, amikor a vevők az utolsó részletet is befizették és az eladó hozzájárult az átíráshoz.

  Az eladás úgy történt, hogy a vevők kötelező érvényű vételi ajánlatot tettek, amiben a részletfizetés mikéntjét is rögzítették, majd a vételár teljes kiegyenlítésekor kötötték meg az adásvételi szerződést.

  Voltak olyanok, akik tíz-tizenhárom parcellát is megvásároltak, de zömüknek csak egy telekre futotta.

   A táblázatban vastagabb betűkkel és aláhúzással jelöltem azokat, akik tudomásom szerint letelepedtek, házat építettek és itt is éltek. Közülük néhánynak a gyermekei, unokái még ma is Rákoskerten laknak, nem ritkán ugyanabban a házban, büszkén arra, hogy az első telepesekhez tartoznak.

Kattintson ide, ha szeretné látni az első telekvásárlók nevét és a megvett telkek számát (nem teljes lista)

Vissza a lap elejére