Rákoskert épített öröksége: II. rész

A polgárság otthonai: a "Tízházak"

  Ifjabb báró Schell Gyuláné, született Lantos Ilona rákoscsabai földbirtokos az 1930-as években parcellázásra bocsátott birtokán összesen 2922 házhelyet méretett ki a megbízott mérnöki irodával. A telkek közül 786 a Kucorgó csárdától északkeletre, a Jászberényi úton kifelé haladva, annak a baloldalán fekvő, később Schell-telepként ismert területen van, 2136 pedig a csárdától délkeletre, a Jászberényi úttól jobbra, a Zrínyi utca két oldalán fekszik. Ez a közigazgatásilag akkor Rákoscsabához tartozó rész kapta a szépen csengő "Rákoskert" elnevezést. (Később, az 1940-es évek elejére további 10 katasztrális holdnyi szántóföldet sikerült a rákoskeresztúri gazdáktól megvásárolni és így a Budapestet Újszásszal összekötő vasútvonalig terjeszkedhetett a település. Ma a volt Schell-telep egy része is Rákoskerthez tartozik.) A parcellázott telkek túlnyomó többsége 160-220 négyszögöl nagyságú és nagyon kedvező árú volt. A vasútállomástól távolabb már 600 pengőért meg lehetett kapni egy 200 négyszögöles telket és a vevő a vételár kiegyenlítésére 4 éves részletfizetési kedvezményt kapott. A jobb helyen, a Zrínyi út mellett fekvő, az állomástól mintegy 350 méter távolságban lévő, későbbi Sebők vendéglő házhelyének ára sem volt magas, 5 pengő 60 fillér négyszögölenként. Mindez azt jelentette, hogy zömében a kispénzű munkások és kisiparosok közül kerültek ki a vevők. Hogy a település a jobbmódú kispolgári réteg számára is vonzóvá váljon, 1937 elején a bárónő kijelölt 10, egymás szomszédságában lévő telket egy csendes, a vasútállomástól nem túl távoli részen, a Tárogató utca - Rózsa utca - Tulipán utca (a mai Irsa utca - Rózsaszál utca - Kerekeskút utca) által bezárt tömbben. Ezeket a házhelyeket ingyen fölajánlotta egy rokoni és baráti körnek, azzal a feltétellel, hogy két éven belül az abban a korban nagyobb méretűnek számító lakóházakat építsenek föl rájuk és oda is költözzenek. A polgári értelmiségiként főleg állami alkalmazásban álló, vezető munkakört betöltő tulajdonosok (vasúti főtiszt, fővárosi bíró, térképészeti intézeti igazgató, stb.) teljesítették a feltételeket és 1938 végére állt is a 10 ház közül 9. A tizedik kicsit később épült fel, jóval szerényebb méretben és kivitelben, a házcsoport a "Tízházak" elnevezést kapta a helyiektől. Utólag látjuk, hogy a terv nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket, Rákoskert továbbra is inkább a kispénzű gyári munkások és a kisiparosok számára volt vonzó, nagyon kevés gazdagabb polgár telepedett le itt a kezdeti időkben. A Tízházak lakói kissé el is szigetelődtek, bár mindenki tisztelte őket, amíg az eredeti tulajdonosok lakták ezeket a házakat, egyfajta távolságtartást lehetett érezni köztük és a többi tulajdonos között. Ez a háború után lassan megszűnt, a közös megpróbáltatások közelebb hozták a településen lakókat egymáshoz.

  Míg a munkásházakra csak a minimális igényeket kielégítő, egy szoba - konyha - kamra kialakítás volt a jellemző, a Tízházak valódi kis kúriák voltak. A legkisebb kétszobás és 76 négyzetméter alapterületű (Tulipán utca 22.), a legnagyobb 130 négyzetméteres és ötszobás volt. Olyannyira korszerű volt a tervezésük, hogy közülük hetet ma is szinte változatlan formában lakják a tulajdonosok. Kettőt bővítettek jelentősebb mértékben, megfosztva ezzel őket az eredeti bájuktól. Az épületek két jónevű rákoscsabai kőműves mester vállalkozásában készültek. Három tulajdonos, Lovassy Gyula (Rózsa utca 10.), Lebanovits János (Tárogató utca 26.) és Fodor János (Tárogató utca 23.) már 1937. őszén engedélyt kért az építkezés megkezdésére. A terveket Laukó István készítette és a munkákat is ő végezte. A tulajdonosok a lakhatási engedélyt egységesen 1938. augusztusában kapták meg. A másik vállalkozó Dinnyés Lajos volt. Ő hat ház terveit készítette el és 1938. augusztus 10-én nyújtotta be engedélyezésre Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye Központi járásának főszolgabírójához. Ezek a következők voltak: Perge Anna (Rózsa utca 6.), kovacsKováts Albert (Rózsa utca 8.), Tóth Pál (Tulipán utca 22.), Gotthard Jenő (Tárogató utca 32.) Népessy Irén (Tárogató utca 34.) és Perlaki Lajos (Tárogató utca 38.). Valamennyien két héten belül megkapták az engedélyt. A munkálatokat valószínűleg már jóval korábban megkezdték, mert 1938 őszén egy kivételével mind a hat ház lakhatási engedélyét kiadták. (A kivételt a Rózsa utca 6. szám alatti ház jelentette, ahol tulajdonosváltás következett be, Perge Anna átadta a telket Kálmán Zoltánnak és ez okozta a késést.)

  A legszebb épület a Rózsa (Rózsaszál) utca 8-as szám alatti. Tulajdonosa Kováts Albert nyugalmazott alezredes volt, a ház változatlan formában felújított homlokzatában még ma is gyönyörködhetünk.

  Az oszlopos tornác hangosan jókedvű kártyapartik hangulatát idézi, amikor a füves utcán még csak egy-egy sétáló gyalogos járt arra, a kerítésen át beköszönve a vidám társaságnak.

kovacsterv

  A tornácról lehetett belépni a házba, közvetlenül az ebédlőbe jutva. Onnét jobbra és balra nyíltak ajtók a háló- illetve a nappali szobába. A hálóból a fürdőszobába lehetett menni ahonnét a konyhába nyílt még ajtó. A nappaliból a verandára vezető ajtón lehetett még kimenni. Valószínűleg adózási okokból a többi ház tervrajzán is megtalálható egy helyiség "veranda" elnevezéssel, amely valójában szobaként funkcionált. Itt is ezt láthatjuk, mert bár innét lépcsőt terveztek az udvar felé, az soha sem épült meg és ajtót sem nyitottak azon a falsíkon. Ez a szoba egy kis előszobán keresztül a konyhából is megközelíthető volt. A konyha tisztességes méretével (11,6 négyzetméter) kényelmes munkahelye volt a ház asszonyának és a cselédnek, akinek a szobája is innét nyílott. A konyhából, hasonlóan a Tízházak valamennyi épületéhez, közvetlenül ki lehetett menni a hátsó udvarba, amely konyhakertként funkcionált még ezeknél a polgári családoknál is. A 185 négyszögöles kert jó részét megművel(tett)ék és a termést a ház alatti kis pincében tárolták. A pincelejárat az udvarból nyílt, a padlásra a konyha melletti éléskamrából lehetett felmenni. Bár a városi bérházakban ebben az időben már széles körben elterjedt a központi fűtés, a különálló családi házakban még csak elvétve alkalmazták. Itt is egyedi fűtést terveztek, három kémény építésével valamennyi helyiség fűtésére adott volt a lehetőség. Egyetlen dolog, ami furcsa és a tervrajból nem derül ki, hogy miképpen került a konyhából az ebédlőbe az étel? Furcsa módon erre csak több szobán áthaladva volt lehetőség, hacsak nem nyitottak egy átadó ablakot a közös falon. A telket az utca felől léckerítés választotta el, ennek az élettartama legfeljebb 25-30 év, ma már nyomát sem lehet látni.

  Az eredet tulajdonos mintegy tíz évig élvezhette a ház nyújtotta kényelmet. Szerencsére a tulajdonosváltások nem mentek az épület rovására, így azután az arra járók ma is szinte változatlan formájában, gondosan felújítva láthatják ezt a szép és kiválóan megépített kis kúriát.

;">Vissza Rákoskert történetéhez