A templom épületének története

  Csallóköz termékeny földjén ősidők óta éltek elődeink. Püspöki területén előkerült régészeti leletek is bizonyítják, hogy ez a Duna-sziget már a bronzkorban is lakott hely volt. Az időszámításunk utáni első századokban a Római birodalomhoz való tartozást több emlék tanúsítja. Különösen fontos számunkra az a feliratos töredék, amelyet a templom építéséhez használtak fel. A padláson, a templomhajót a szentélytől elválasztó tűz-falban található egy 35x45 cm látható felületű faragott fehér homokkő darab.

  Bár töredék, mégis fontos következtetések vonhatók le a szövegrész elemzésével. Amennyiben a követ fellelésének eredeti helyén használták fel, (ami több szempontból is megalapozottan feltételezhető) ez azt bizonyítja, hogy Püspöki helyén a római korban létezett egy kis városka, latinul municipium. (A fejezet történeti adatait - ha más szerző nincs megnevezve - Püspöki Nagy Péter történész munkáiból származnak!)

  A szöveg három, mind az elején, mind a végén hiányos sorból áll, de a legfelső sor felett még látható egy C betű alsó részének a töredéke is. A következő betűk olvashatók: 

 eredetiben:  kiegészítve:
 IIII· VIR· I · D  IIII   ·    VIR   ·    I   ·    D
 RAEF· FABRV  pRAEFectus · FABRVm
 ILICIS ·  P · II  ILICIS    ·    Posuit   ·   II

 romaiko

   

 

 

 

 

 

Azaz Püspöki Nagy Péter magyar fordításában:

…négyszemélynök D...
…az iparosok főnöke…
…a gazdasági felügyelőkkel állította II…

  A municipium jelentőségére utal az első sorban olvasható tisztség elnevezése (quattuorviri - négy-személynök: a városi rangú települések élén álló négytagú főtisztviselői testület tagjának elnevezése), amelyet megerősít a második sor, „...az iparosok főnöke...”. Ez azt bizonyítja, hogy a városban a lakosságot és a környékbelieket kiszolgáló kézművesek szervezett formában működtek. Az, hogy a közelben élelmiszertermelő gazdaságok is voltak, a harmadik sorból derül ki „…a gazdasági felügyelőkkel állította…”

  A hely korai lakottságára utaló további bizonyíték került elő 1970-ben. Ez egy katonai pecsét lenyomatát őrző cseréptöredék, melyen olvasható: “…Cohors II. Italicorum Voluntariorum”, magyarul: „...az itáliai önkéntesek II. zászlóalja„. Hasonló feliratú pecsét máshonnét nem ismert, csak az itt állomásozó helyőrségi egység használta.

  A római birodalom hanyatlása után sem néptelenedett el ez a környék. Az erősen vízjárta táj minden időszakban megélhetést, és ami talán még fontosabb, viszonylagos biztonságot nyújtott az itt élő különféle népeknek. Így volt ez az avarok idejében is, akik az 568-ban történt bevonulásuktól kezdődően a 800-as évek elejéig a Kárpát-medence lakosságának túlnyomó részét képezték és népességük jó része egészen a magyar honfoglalás idejéig megmaradt. Ők éltek azon a területen is, ahol ma Püspöki található. Sőt ez a vidék központi szerepet töltött be annak idején, mint a Frank Birodalom Avar Tartományának egyik kiemelt helye. Neve akkor Kirchbach, magyarul Egyházasér volt, ami arra utalt, hogy valamilyen vízfolyás mentén már állott itt egy kőtemplom. Tudjuk, hogy a kora középkori egyházi és világi szervek szívesen telepedtek rá a régebbi római-kori romokra, ahol könnyen építőanyaghoz jutottak. Nagy Lajos frank király 836-ban adományozta a települést a templommal és a hozzá tartozó több mint száz környékbeli hajlékkal a passaui püspökségnek, amelynek haszonélvezője Anno főpap és unokaöccse volt.

  A néhány évtizeddel későbbi magyar honfoglalással érkezők tehát lakott helyet találtak itt, épített templommal. Azt nem tudjuk, a következő 100 évet miként vészelte át a környék, de valószínű hogy megmaradt jelentős településnek, mert amikor Taksony fejedelem kérésére 963-ban XII. János pápa megalakította az országos hatáskörű esztergomi latin püspökséget, ezt a települést is birtokukba adta. Ekkor, az új birtokosról kapta a mai napig használatos nevét, hiszen a püspöké lett, mint „PÜSPÖKI” birtok. Igaz, hogy 37 év múlva, amikor az addigi püspökség érseki tartománnyá alakult, a mindenkori esztergomi érseké lett a falu, de a neve már meggyökeresedve mind a mai napig ezt a korábbi állapotot tükrözi.

  A templom és a körülötte fekvő település jelentősége Szent István uralkodása idején is kiemelkedő volt, hiszen az ő egyházszervezési intézkedése a püspöki plébániát is érintette. Mikor dekrétumot adott ki arról, hogy minden tíz falu egy templomot építsen, itt már állott egy Isten háza, ezzel teljesült a törvény szabta feltétel. Bár oklevelekkel csak a XIII. századtól igazolható, de bizonyára nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy már akkor létezett a püspöki anyaegyházhoz tartozóan a következő 9 település: Szúnyogdi (Komárov), Vereknye (Vrakuňa), Főrév (Prievoz), Kötészer (az egykori Macskarév lakott része), Csölle (Rovinka), Misérd (Dunajská Lužná része), Hideghét (Studená, ma Hidas/Most pri Bratislave része), Csákány (Čakany) és Hetény (elpusztult).

  Azt, hogy ez az ősi egyház hol állhatott, teljes bizonysággal nem tudjuk. Valószínűleg nem a mai helyén, amire egy legenda és egy frissen hallott, de meg nem erősített - adat is utal.

  A máig élő hagyomány szerint - amelyet Püspöki Nagy Péter közölt első ízben 1968-ban - "Amikor a püspökiek a mai templomot akarták építeni, először a Križik dombon fogtak hozzá, s már megkezdték az építkezést. Amint másnap folytatni akarták volna, az építőanyagot a másik dombon találták meg. Mégis az előbbi helyen dolgoztak tovább, de a következő reggelre az építőanyag ismét a másik dombra került át. Így történt ez a harmadik nap reggelére is. De az építőanyagot nem a falubeliek szállították át, hanem mindhárom éjjelen az angyalok vitték arra a helyre, ahol a mai templom áll. Ezért elhatározták a falubeliek, hogy ott fogják felépíteni a templomot."

  A közelmúltban gödörásás közben régi, rakott kőből épített alapfal maradványokra bukkantak az egyik, a Szentháromság szobortól északra fekvő ház előtt. Szakszerű kutatásra nem került sor, a maradványokat visszatemették. A kezdeti időkben az volt az általános, hogy a templom a település közepén helyezkedett el, ami ezen falmaradványok alapján itt is feltételezhető. Mivel a falunak ez a része teljesen sík és hajdan a falun végighúzódó vízfolyás mentén van, könnyen elképzelhető, hogy egy súlyos Duna-áradás során oly mértékben károsodott az épület, hogy újat kellett építeni. Ez történhetett 1221-ben, amikor a falu tengelyétől kissé távolabb lévő, de a vizek ellen biztos védelmet adó magaslaton épült fel az új római katolikus templom. A legenda ezt az eseményt örökíti meg mesés elemekkel tarkítva.

  Az építőanyag áthordása valóban megtörténhetett, mert a falazatban találunk több kocka alakú faragott mészkövet, amelyek nyilvánvalóan egy régebbi épület bontásából származnak. Túlnyomó részt azonban a pozsonyi bányákból származó terméskő és valószínűleg helyben égetett tégla a falak anyaga, amint az a torony belső felületén és a padlás válaszfalán megfigyelhető.

  Az 1221-es dátumot hitelesnek vesszük, bár erre közvetlen bizonyíték egyelőre nem áll rendelkezésre. Erre a dátumra vonatkozó említéseket mind visszavezethetjük közös forrásukra, a püspöki egyház „ősrégi könyvére”. Erről a könyvről határozottan megemlékezik az 1683-ban megkezdett anyakönyv, ahol „Az egyház ősrégi könyvéből (antiquissimus liber) átvett plébános urak névsora” olvasható.

  A felsorolás elsőnek Pétert (1344?-1360) említi, ezzel bizonyítva, hogy az ősrégi könyv legkésőbb a XIV. sz. első felében már létezett, amely valószínűleg tartalmazott adatokat a templom építésével és javításaival kapcsolatban is. Pótolhatatlan veszteségünkre ez a kódex az 1859-es, a fél falut felperzselő tűzvészben elpusztult, a plébánia sok ősi iratával egyetemben.

  Ami bizonyosság: fennmaradt IV. Ince pápa 1254-ből származó oklevele, amelyben a püspöki Szent Miklós egyház plébánosságát (több egyházi javadalommal együtt) Pármai Gerhardnak adományozta. A templom titulusa - amelyről ekkor történik első ízben említés - megerősít bennünket abban a hitünkben, hogy Püspöki azidőtájt fontos közlekedési út mellett lévő kisebb kereskedelmi központ is volt, mivel Szent Miklós a kalmárok és az úton járók patrónusa.

templ1857  Az épület korai gót stílusban épült, ami a XIII. század első évtizedeiben Magyarországon még ritkaságnak számított. Annak oka, hogy püspökin mégis ebben a modorban épült fel az új templom az lehetett, hogy pápai adomány révén olyan pap volt az adományozott, aki külföldiként ismerte az akkor nyugaton már virágzó új stílust. Nem csak ismerte, de igénye is és tehetőssége is volt hozzá, hogy nagy szaktudású mestereket hívjon, és az építkezést megvalósítsa.

  A püspöki templom építészeti szemszögből a bencés típusú plébániatemplomok mintája nyomán épült. Maga az épület alapvetően egészen a XX. század első harmadáig megtartotta eredeti jellegét, az időközben bekövetkezett változtatások a lényegen nem változtattak.

  Bátran állíthatjuk, hogy amikor Ipolyi Arnold 1856 nyarán itt járt, túlnyomó részben az ősi állapotot láthatta, amiről így számolt be a „Csallóközi úti képek” című, a Vasárnapi Újság 1858-as évfolyamának 1-11 számában folytatásokban megjelenő munkájában: „Püspöki régi egyháza valóságos kis dóm: hármas hajóval, tágas szentéllyel, érseki oratóriummal és kápolnákkal. Egykor igen díszes épület lehetett, mint a mész és vakolat alól előtünedező freskók, ívgerincezete, záró- és vállkövei, domborművei és egyéb díszítményei tanúsítják.”

  Alapos ember lévén, fel is mérte az épületet. Úgy találta, hogy (méterre átszámolva) a teljes belső hossza 27 méter, ebből a szentély 12 méter hosszú, amely igen tekintélyes nagyságot jelent. A szentély 6, a főhajó 5, az oldalhajók pedig 3,5-3,5 méter szélességűek.

  Ugyancsak ezt az állapotot rögzítette Könyöki (Ellenbogen) Józsefnek, a pozsonyi városi múzeum őrének, az akadémia magántanárának 1878-ban közreadott felmérése, amelyhez több rajzlapot is készített a templomról. (A rajzok a Kulturális Örökség-védelmi Hivatal tervtárában találhatók, a képeket az ő engedélyükkel közlöm. A rajzlapok leltári számai: K4811, K4812, K4813 és K6925.)

kotemplomkoalapr

A templom távlati képe észak felől és az alaprajza 1878-ban.

  Láthatjuk az alaprajzon, hogy a nagyjából keletelt szentély a nyolcszög három oldalával, a két oldalhajó pedig egyenes fallal záródik. Érdemes megfigyelni, hogy a templom és a hajó tengelye nem esik egybe, azok szöget zárnak be egymással, ami arra utal, hogy valószínűleg nem egyidőben épült a két egység. Ez más templomoknál is előfordul és lehet tudatos de az építők hibája is. Az eltéréseknek a Magyar Katolikus Lexikon szerint később jelképes értelmet adtak: „a hajó a kereszt, a szentély rajta Krisztus lehajtott feje”.

kodiszek  A középső hajót a szentélytől diadalív választja el. A szentély keresztboltozatos fedésű. Bordáinak ívelése kissé nyomott, építészei még a román stílus hatásaitól nem tudták magukat mentesíteni.

  A boltozat eredeti állapotában a sekrestyében is megmaradt. Könyöki rajzlapjain megörökítette a jó képességű mesterek által faragott gyám– és záró-köveket, amelyek nagyobb részét ma is megcsodálhatjuk.

  Bár írásos dokumentum nem emlékezik meg róla, valamikor az 1400-as évek közepe táján történhetett valami a környékünkön, amely több templom (a pozsonyi ferences templom, a csütörtöki és a püspöki templom) újraboltozását tette szükségessé. Tudjuk, hogy földtani szempontból a Komáromtól nyugatra fekvő tájegység nem annyira stabil, mint a Kárpát-medence nyugodtabb vidékei, így elképzelhető, hogy egy, aránylag kisebb területet érintő földmozgás károsította ezeket az épületeket.

  Az újraboltozásra 1480-ban került sor, már késő gótikus és meglehetősen hanyag módon. A függőleges karcsú bordakötegek a hajók oldalfalán és oszlopain megmaradtak, de a mennyezeten már nem folytatódtak.

  Ez az eredetileg háromhajós csarnoktemplom Csallóköz többi templomainak építési stílusát nagyban befolyásolta, példa rá a szentmihályfai (Michal na Ostrove) ahol több részlet másolatával találkozhatunk. Különösen nagy hasonlóságot mutatnak a mennyezettartó bordázat faragványai.

  A püspöki templomépület fennállása alatt több átalakításon esett át. Jelenlegi állapotában szentélye, sekrestyéje, tornya a XIII. század műve, sőt a központi hajó és a közvetlenül mellette lévő oldalhajók pillérként meghagyott falrészei is három-négy méteres magasságig. Ezt az ott látható eredeti bordamaradványok bizonyítják. Bizonyos restaurálási munkálatokról tanúskodik Tamás püspöki plébános 1343. július 26-án kelt végrendelete is - Püspöki Nagy Péter fordításában - : „a bárányok árából meghagyom, hogy fejezzék be a Püspöki templom meszelését (v. vakolását)”. A templom első nagyméretű átépítése 1480 körül ment végbe.

  Az épület jelentős károkat szenvedett a török-dúlás idején. Az ekkor okozott rombolást három egyházlátogatási jegyzőkönyv is említi: 1694-ben a Szenczi-féle, 1714-ben a Pongrác-féle, 1781-ben a Batthyány-féle. 1683-ban, a törökök utolsó Bécs elleni támadása számukra megsemmisítő vereséggel végződött. A 120-150.000 fős sereg bosszúra éhes maradékai visszavonulásuk során feldúlták Püspöki környéket is. A templomba menekülteket lemészárolták, elpusztították a templom régi gótikus berendezését és áldozatul esett a toronyóra is. Mivel vér ömlött benne, a templomot később újra fel kellett szentelni.

  A templom újabb s nagyobb fokú restaurálása Csáky érsek idejében, 1751-1755 közt volt, ebből a korból származott az egészen a XX. század elejéig használt barokk berendezés.

  A XVIII. században további gyarapodást jelentett, hogy 1779-1782 közt a szentély oldalához hozzáépült Batthyány József érsek oratóriuma, ahol papi teendőit végezte, valahányszor Püspökin tartózkodott. Egy bő évtizeddel később, 1794-ben pedig elkészült az Ormosdy kripta és kápolna, amely a déli hajóból nyílt.

toronyablakkobej  Könyöki József rajzaiból láthatjuk, hogy miként nézett ki az épület a XIX. század végén. A torony hat gótikus mérműves ablaka fölött liliomszerű kődíszek voltak, amelyek mára már eltűntek, helyükre aránylag kisméretű keresztek kerültek. Az eredeti ablakkeretek és az azokat díszítő belső bordázat közül csak egyetlen egy, az északkeleti vészelte át a legutóbbi átalakítást, a többit egy sokkal egyszerűbb és igénytelenebb megoldással helyettesítették. Megmaradt viszont az a különleges építészeti jellegzetesség, hogy a négyszög alaprajzú építmény a harangtérben hatszögűbe megy át. Egy meglehetősen tágas oldalbejáratot is megfigyelhetünk a rajzon, ami az északi falsíkon nyílt, ahol viszont csak két kisebb ablakot látunk. A kapunak ez az elhelyezése szokatlan, nagy általánosságban a középkori építésű egyházakra az a jellemző, hogy a kelet fele néző szentély északi falához csatlakozott a sekrestye, a hajóba pedig a nyugati torony alatt, illetve a déli falsíkon nyílt bejárat. Nem tudhatjuk, hogy a szokástól ebben az esetben miért tértek el az építők. Szintén furcsa a hajó ablakainak szinte teljes hiánya a rajzokon. Az északi oldalon lévő két kisebb nyíláson kívül csak a szentélyben voltak a fény bebocsájtását szolgáló csúcsíves keretű ablakok.

  A művészi alapossággal készített ábrákon örömmel fedezhetünk fel olyan részleteket, amelyek változatlanul szemlélhetők még ma is. Pedig templomunk napjainkig jelentős változásokon ment át a Könyöki féle felméréshez képest.

  Jelentős volt az 1889. évi felújítás, amikor a szentély gyönyörű festett ólomüveg ablakokat kapott, majd 1901-ben a barokk oltárokat neogót stílusúra cserélték ki és a berendezés többi része is megújult.

  A XX. század elején a falu lakóinak megnövekedett létszáma miatt a viszonylag tekintélyes épület is szűknek bizonyult. Tyukoss Evangelista János plébánosnak 1937-re sikerült annak anyagi fedezetét biztosítani, hogy két oldalszárny építésével megnagyobbítsa az épületet, ezzel szinte katedrális méretűvé bővítve azt.

  Sajnos, a fennállása óta legjelentősebb átalakítására úgy került sor, hogy azt nem előzte meg régészeti feltárás. Hiányzott a régi korok művészetének megőrzése iránti igény az átalakításban résztvevő személyekből, ezért aztán pótolhatatlan értékek mentek veszendőbe. Ahogyan Ipolyi Arnold az 1856-ban tett vizsgálódása során tapasztalta, a falakon a vakolat és mészrétegek alatt freskók rejtőzködtek. Ezek véglegesen megsemmisültek, ami-kor a déli és északi oldalfalakat jórészt elbontották. Az Ormosdy kápolna is áldozatul esett, oltárát az új déli mellékhajó zárófalához helyezték át, kriptája, bár a lejárati nyílás még ma is megvan, megközelíthetetlenné vált. Egyetlen építészeti elem megmentését tartották fontosnak: az északi bejárat csúcsíves kerete bekerült a belső térbe, ahol ma is látható.

  A még megmaradt falrészeken rejtőzködő freskók az 1950-es években, amikor újrafestették a templombelsőt, a vakolat alatt megőrződhettek, Ezt biznyítja a 2016-2017-ben a szentélyben folyó feltárás. A régi vakolat eltávolítása után láthatóvá váltak a középkori falképek! Restaurálásuk meg fog történni, addig csak a kiváltságosak láthatják a növényi motívumokkal dúsan díszített és több emberalakot is ábrázoló képeket. A hat gótikus toronyablak közül viszont öt ekkor áldozatául esett  a nemtörődömségnek és kapott egyszerű beton díszítést.

  Arról, hogy a templomnak altemploma, kriptái lennének csak közvetett tudomásunk van.

  Több adat utal arra, hogy a régi hajó alatt voltak sírok és komoly méretű föld alatti terek.

  Szent István és Szent László több alkalommal is rendelkeztek arról, hogy az elhaltakat megszentelt helyen kell végső nyugalomba helyezni. Kálmán király pedig a következő szavakkal törvénykezett: „Keresztyének temetése ne másutt, hanem a templom csarnokában legyen.” Ezért eleinte a templomokban, majd, amikor azok beteltek, a templomok körül temetkeztek, a templomok belsejében csak az egyházi személyek és a települések előkelőségeit helyezték el. A templom közelében nyugodott mindenki, aki az egyház szentségeit felvéve halt meg, az elhunyt így továbbra is az imádkozó közösség tagja maradt. A temetkezés rendszabályozása Mária Terézia nevéhez fűződik. 1775-ös rendelete az addigi szigorú előírásokat megszüntette, mikor is közegészségügyi okokra hivatkozva megtiltotta a templomok környéki temetkezéseket. Királyi rendeletét 1777-ben hirdették ki, amelyben előírták, hogy a jövőben a temetőket a helységektől távolabb helyezzék el. A XVIII. század végéig érvényben lévő szokás ismeretében joggal feltételezhetjük, hogy a templom építésekor már eleve úgy alakították ki a belső teret, hogy oda el lehessen hantolni az arra érdemeseket. Hogy volt temetés a püspöki templomban, arra bizonyíték „Péter úr” ma is látható szürkés homokkő sírköve, amelyen az 1360-as évszám olvasható. Ugyancsak van utalás a régi iratokban arra, hogy több, itt szolgáló plébános végső nyughelye is a templom belső tere alatt van.

  Az Ormosdy kripta a régi falakon kívül helyezkedett el, de szomorú bizonyossággal mondhatjuk, hogy a falakon belül valóban voltak sírok. Egy, az 1980-as években történt állagmegóvás során érdekes jelenség keltett meglepetést. A megrepedt torony fala arra utalt, hogy alapja süllyedni kezdett. Úgy döntöttek az illetékesek, hogy beton bepréselésével szilárdítják meg körülötte a talajt. A templom belső terében is elvégezték ezt a műveletet, amelynek során állítólag 300 köbméter betont használtak fel! Ekkora mennyiséget tömör talajba bejuttatni nem lehet, nyilván az altemplomot vagy a kriptákat töltötték fel, amivel jóvátehetetlen kárt okoztak, lehetetlenné téve bármilyen jövőbeni kutatást. Hogy ez mennyi betont jelent, az könnyen elképzelhető, ha arra gondolunk, hogy egy 10x10 méter alapterületű, 3 méter magas helyiséget lehet vele kitölteni!

  A tornyot sikerült stabilizálni és a belső tér is ebben az időben kapott új padlóburkolatot.

  Maga az épület jó állapotban van, bár néhol látszanak rajta repedések. A település lakóinak száma az új városrészek fölépítése után többszörösére növekedett, ami az egyházközség híveinek is nagymértékű gyarapodásával járt. Túlnyomó részük már szlovák nemzetiségű, ami biztosítékot jelent, hogy az egyház és az állam a jövőben sem fogja elhanyagolni az épület fenntartásának ügyét.

  A fejezetben leírtakat tudományos szinten PhDr. Püspöki Nagy Péter dolgozta fel. Mélyebb és alaposabb ismeretek szerezhetők az alábbi három könyvéből:

PÜSPÖKI NAGY PÉTER: Püspöki mezőváros tör-ténete. Dom Osvety. Pozsony, 1968 216 old. + 65 kép és 3 térkép.
PÜSPÖKI NAGY PÉTER: Pozsonypüspöki írásos említése 1221-ben és ami körülötte van. – In: Podunajské Biskupice – Pozsonypüspöki – Bischofsdorf 790 výročie. Összeállította: JÉGH IZABELLA. Bratislava, 2011. 76 oldal. Kiadta: Madách-Posonium Kft. és Bratislava–Podunajské Biskupice városrész [Önkormányzata]. Felelős szerkesztő PhDr. Mária Kostková és Tőzsér Árpád. [Ötévente megjelenő kiadvány 2. tétele.] Püspöki Nagy Péter tanulmánya magyar és szlovák szerzői változatban a 8–20. oldalon.
PÜSPÖKI NAGY PÉTER: A tények erejével. Püski-Corvin, New York, 1985. 68 old. (Több utánnyomatban.)

  További felhasznált irodalom:

Budapesti Helytörténeti Emlékkönyv VII. Budapesti Honismereti Társaság 2010
Ipolyi Arnold: Csallóköz műemlékei Archaeologiai Közlemények. Pest 1859
Ipolyi Arnold: Csallóközi úti-képek Kalligram Pozsony 1993
Katolikus lexikon a világhálón: http://lexikon.katolikus.hu
Ludvig Emil: Rejtőzködő Magyarország Magyar Nemzet 2005. december 3.
Váliné Pogány Jolán: Az örökség hagyományozása (Könyöki József műemlékfelmérései 1869-1890) OMH 2000

 

Ugrás a lap elejére