A Szent Miklós templom plébánosai

  A templomokat élővé a hívek gyülekezete teszi. Az őket szolgáló pap szerepe minden időben meghatározó volt. Legfontosabb feladatuk - különösen a múltban, de a jelenben is - a rájuk bízott közösség hitének erősítése. Fontos megemlíteni: ahogyan régen, úgy ma is szigorú elvárás a falusi közösség katolikus tagjai felé, hogy ha gyakrabban nem is, legalább a vasárnap délelőtti misére elmenjenek. Mivel a felnőtt lakosság erkölcsi tanítására (az 1800-as évek közepétől szaporodó olvasókörök, különféle világi és egyházi egyletek létre-jöttéig) egyéb lehetőség nem volt, különösen nagy jelentőséget kaptak az egyházi események. A prédikációk során konkrét helyi jelenségekre, a közerkölcs ellen vétő személyekre fel lehetett hívni a figyelmet. Nagy visszatartó erőt jelentett az a szégyen, amikor a közösség - írott és íratlan - szabályait megszegőt „kiprédikálta” a pap. De a templomi énekek közvetítette életviteli normák is hatottak a település mindennapjaira. Ennek figyelem-bevételével kell értékelnünk a régi korok plébánosainak szerepét.

  Ezer évig együtt létezett a világi és egyházi hatalom és közös erővel igyekeztek rendet tartani az ország legkisebb településén is.

  Püspökin ez igaz volt a kezdetektől egészen a XX. század közepéig. A plébános tekintélye megkérdőjelezhetetlennek bizonyult, tisztelte őt a falu lakossága és véleményét többnyire tekintetbe vették a település mindenkori birtokosai is. Mivel Püspöki földesura az esztergomi érsek volt, a plébános egyfajta közvetítő szerepet töltött be a falu népe és az itt élők sorsát kézben tartó prímás között. Ez igaz volt mindkét irányban, továbbította a felsőbb elvárásokat, de adott esetben képviselte a reá bízott embereket is.

  Arról, hogy kik voltak ezek a papok, már a XIII. századtól vannak megbízható adatok.

  Elöljáróban szeretném megjegyezni, hogy ebben a fejezetben leírtak túlnyomó részéhez a 2012-ben elhunyt Fukári Valéria történész által felkutatott adatokat használtam fel!

  Tehát lássuk csak - időrendi sorban - hogyan követték egymást a plébánosaink.

  Pármai Gerhard az elsőnek említett papi személy, aki 1254-ben a püspöki Szent Miklós egyházat IV. Ince pápától javadalomként megkapta. Esztergomi kanonoki tisztséget viselt és „magiszter”-ként említik, ami feltételezi, hogy oktatási tevékenységet is folytatott. Ugyanis a magister latin szó öt magyar megfelelőjéből három (professzor, főiskolai tanár, egyetemi tanár) erre utal. Azt, hogy ténylegesen végzett-e Püspökin plébánosi szolgálatot, biztosan nem tudhatjuk, de jó alappal feltételezzük.

  Róbert esztergomi kanonokként 1264-től volt javadalmasa a településünknek, ő az ebben az évben elhunyt Gerhardot követte. Róla még elődjénél is kevesebbet tudunk. Az utána szolgálatba lépőkről csupán csak a plébánosságuk kezdetét - végét jelölő bizonytalan évszámokat ismerjük. Az 1286-ban beiktatott

  Jánost mint „Püspöki falu papját” említik. Őt ismét egy magiszter követte, aki egyben pozsonyi kanonok is volt,

 telekdi  Tamás, az ő nevéhez az 1313-as évszám társul. Láthatjuk, hogy az eddig felsorolt személyek nem egyszerű falusi papok voltak, hanem a legmagasabb képzettséggel rendelkező, az egyházi ranglistán magas fokra jutott kiváló személyek. A püspöki anyaszentegyház fontos helyet foglalt el - és ez a szerepe mind a mai napig megvan - a környék életében, vezető központja volt a hozzá, filiaként (leányegyházként) tartozó kisebb településekből álló körzetnek. (Közülük ma is hozzánk tartozik Szúnyogdi híveinek közössége.) Mivel a kezdetektől egészen 1920-ig, a Trianoni döntések következtében létrejött új határok meghúzásáig az esztergomi érsekség hatáskörébe tartozott, a mindenkori kegyúrnak a környezetéből lehetett plébánosnak alkalmas papot választani. Ilyen személy volt

  Péter is, aki Telegdy Csanád esztergomi érsektől kapta a megbízást 1332-ben és itt is halt meg, a templom kriptájában várja a feltámadást. Az érsek megbízásából ő épített egy Mária-oltárt, amely alá 1359-ben eltemették. Életében nagyon sok feladata lehetett, mert segítségül kapott egy káplánt is, így már ketten gondozhatták a híveket.

Ismereteink egy időre meglehetősen hiányossá válnak, az évszámok közötti hézagok mutatják, hogy nem folyamatos a listánk és akit megemlítenek a korabeli okiratok, azokról sem tudunk semmi kézzelfoghatót.

Benedek (1391),
Ulrik (1429), majd
Bálint (1561-től), akiről az 1562-ben felvett templomlátogatási jegyzőkönyv fontosnak tartotta megemlíteni, hogy bár katolikus pap, van felesége akivel házasságban él. (Valentinus Plebanus catolicus uxoratus.)

plebanosokA XVI. századból Bálinton kívül mást nem találunk, holott nyilvánvalóan nem maradt egyházát szolgáló pap nélkül ez a fontos település. Valószínűleg a folytonos török elleni harcok miatt elmaradtak az egyházlátogatások is, a következőre csak 1634-ben került sor és ettől kezdve, 20-30-40 évente rendszeressé váltak a vizitációk.

  Az előző fejezetben említett, az 1731-ben megnyitott anyakönyv két első oldalán lévő bejegyzésbe az akkori plébános, Bartos János bemásolta egy „ősi könyvből” az elődeinek neveit. (A listát egészen 1753-ig naprakészen kiegészítették az utána ott szolgálók.)

 

  Az 1600-as években gyakran váltották egymást a plébánián szolgáló papok, 22 plébános nyolcvan év alatt igen mozgalmas időkre utal! Viszont sem azelőtt, sem azóta nem voltak olyan nagy számban azok a Püspökin szolgáló plébánosok, akik később olyan magas egyházi rangot értek volna el, mint közülük sokan.

kisdy  Kisdy Benedek az anyakönyvi bejegyzés szerint 1620 körül vette át egyházunk és a hívek irányítását. Érdekes módon az ő püspöki szerepéről csak ez a lista emlékezik meg, a lexikonok életrajzi beszámolójából az adat hiányzik. Az ekkor 22 éves fiatal pap később váradi püspök majd egri megyéspüspök lett. Kassán jezsuita főiskolát alapított. Az ő védnökségével jelent meg 1651-ben az évszázadokig használt Cantus Catholici-ként ismert első nyomtatott, magyar nyelvű énekeket is kottával együtt tartalmazó könyv. A sok kiadásban meglévő kötet több egyházi énekét még ma is hallhatjuk a szertartásokon.

  Az anyakönyvünk felsorolása szerint a következő plébános

  Széchenyi György volt, aki Szelepcsényi Györgynek az 1685-ben bekövetkezett halála után lett a magyarországi katolikus egyház legfőbb vezetője, esztergomi érsek. A bejegyzés helyességében kételkednünk kell. Mivel az utána következő plébános (Pereszteghy Márton) kinevezésére határozott évszám - 1622 - vonatkozik, nem lehetett ezt megelőzően ő a papunk, hiszen 1603-ban született és még túlságosan fiatal volt a kérdéses időben. Az életrajzában nincs is említés arról, hogy Püspökin szolgált volna. Ha mégis, hosszú életének - 103 évig élt - valamely szakaszában plébánosunk volt, arra feltétlenül büszkék lehetnénk, mivel a magyar egyháztörténet kimagasló alakja volt.

  Pereszteghy Márton rövid ideig, 1622-től három évig tartózkodott itt. Róla, személyéről, életéről mindössze annyi az adatunk, hogy 1626-tól 1634-ig már zsámbéki prépost és rajki apát. Két, általa használt ősnyomtatvány a gyöngyösi ferences könyvtár állományát gazdagítja. Nála jobban ismert utódja,

  Sallai István érdekes alakja, aki még ma is foglalkoztatja a kort kutató tudósokat. Ő 1630-ban lépett okoktemplomunk szolgálatába. Az tette őt ismertté, hogy ugyanebben az évben egy Pozsonyban kiadott vitairatban Pázmány Péter érseket meg kívánta védeni az őt támadó Pécsváradi Péter protestáns prédikátor vádjaitól. A kiadvány címe (mai helyesírással) „Jó nemes Váradnak gyenge orvoslása, mely, gyógyítgatja farkasmarásból esett sebeit Bihar vármegyének és oltalmazza a szentírásról és ecclesiáról írt könyvét az esztergomi érseknek”.

Előzménye az volt, hogy az érsek 1626-ban Bécsben megjelentette „Az Sz. irásrúl és az Anya-szentegyházrúl két rövid könyvecskék” című művét, amely hosszú ideig tartó vitát váltott ki a katolikus egyházzal harcosan szemben álló reformátusok egyik kötekedő kedvű lelkészével. Ő egy 900 oldalas könyvben igyekezett cáfolni Pázmány elveit. Erre válaszként született Sallai írása. Nem maradt el a folytatás, Pécsváradi válaszolt, bár ez a könyv egyelőre még lappang, de a feltételezések szerint „Kilenc ok” lehetett a címe. Ugyanis Sallai ismét válaszolt és 1631-ben közreadta az „Okok nem okok” című művét. Ezzel vége is szakadt az ütésváltásnak. Ami miatt még napjainkban is terítéken van az ügy, a mögött az áll, hogy a kutatók egy része úgy véli, csak írói álnév a plébánosunk neve és valójában maga az érsek a szerző. Akik alaposabban vizsgálták a kérdéses iratokat, végül ezt megcáfolták.

Sallai István négy évig volt Püspökin. Az 1634-ben bekövetkezett halála után

  Bagit József lépett a helyébe, akit azután

  Bartók István követett. Míg Bagitot csak az anyakönyvi felsorolás tartja számon, utódja gazdagabb életutat tudhatott magáénak. Amikor, 1645-ben nálunk szolgálatba lépett, már a pozsonyi székeskáptalannak volt a tagja, mint kanonok. Csak két évig szolgált itt, fontosabb beosztásba kerülve a nagyszombati szeminárium (papképző főiskola) rektora lett. Élete során több, magas egyházi méltóságot töltött be, volt főesperes, apát, nagyprépost és érseki helynök. 1647-től

  Schvehla Márton került ide, aki szintén csak néhány évet töltött a meglehetősen sok munkát adó püspöki plébánosi székben, mert 1650-ben elment, esztergomi kanonokká nevezték ki és ezt a tisztet töltötte be egészen 1676-ig.

  Szily András vette át tőle a szolgálatot. Ő is egyike volt azoknak az életük egy részét településünkön töltött papoknak, akik jelentős írói tevékenységükkel hozzájárultak a magyar egyházi irodalom kincseinek gyarapításához. Rómában végzett teológiát és 1650-től 1654-ig volt itt. Ekkor esztergomi kanonokként Nagyszombatban szolgált tovább, majd barsi főesperes, később földvári apát lett. 1669-től Scopia püspöke egészen az 1682-ben bekövetkezett haláláig.

Talán itt a helye, hogy megvilágítsuk az egyes, már említett egyházi címek jelentését. Az esperes az úgynevezett esperesi kerülethez tartozó plébánosok fölöttese, közvetlenül ő irányítja és segíti a munkájukat, gondoskodva róluk. Az egyházmegyében lévő esperesi kerületeket több csoportba rendezik és azokat egy-egy főesperes felügyeli. A főesperesek 2-5 főből álló csoportját kanonok irányítja. A kanonokok közössége a káptalan, amely testület talán legmeghatározóbb feladata javaslatot tenni a püspök személyére és miután a pápa kinevezéssel jóváhagyta a döntést, mint tanácsadó testület a mindenkori püspök munkáját segíteni. A káptalan első számú vezetője a nagyprépost. A megyéspüspök az egyházmegye kormányzója és irányítója, őt közvetlenül a pápa nevezi ki. Érsek a pápa által megbízott, az egyháztartomány legfőbb vezetője, legfontosabb feladata az egyházmegyék felügyelete. Közülük az esztergomi érsek a prímási tisztet viseli, ő az egész ország katolikus egyházi életének a legfőbb személyisége. Az érseki helynök az érseket segíti a rábízott tartomány kormányzásában. Apátnak hívják azt az egyházi személyt, aki a szer-zetesi rendek helyi közösségét irányítja, mint Krisztus helyettese. Ez is főpapi hivatal, amelyet a rangot jelző viselet is kifejez.

A „Scopia püspöke” kifejezést is meg kell magyarázni. Scopi (Szkópia) mai neve Szkopje, Macedónia fővárosa. A törökök előrenyomulása előtt virágzó keresztény egyházi tartományi székhely volt. Miután az Oszmán-birodalom elfoglalta a Balkánt már csak névlegesen létezett, de a római katolikus egyház számon tartotta és az igényérvényesítés hangsúlyozására rendszeresen neveztek ki élére püspököt. A megbízás csak névleges lehetett, de rangjelzőként érzékeltette a megbízott személynek a főpapi testületben betöltött szerepét.

Kis kitérőm után folytatva, olyan két plébános következik, akikről nevükön kívül vajmi keveset tudunk.

  Nagy Albert 1654-től volt két évig a papunk, előtte a győri káptalannál volt olvasókanonok majd esztergomi főszékesegyházi kanonok lett.

  Pethő Lászlóról nem derül ki, hogy melyik évben távozott, mert

  Borsiczky György szolgálatba lépésének időpontja sem ismert. Ő a főúri körökben is magabiztosan mozgó, ősi Nyitra-megyei családból származó személy volt, amit az 1651-ben Batthyány I. Ádámnak küldött levele bizonyít, gróf Esterházy László mély vallásosságáról írt. Azidőben Batthyány gróf fiainak, Pálnak és Kristófnak a nevelője, akik a soproni jezsuita iskolában tanultak. Ő 1666-tól a siklósi ágostonrendi kolostor címzetes apátja, de ettől még lehetett plébános Püspökin, hiszen a törökök által megszállt Baranyában nemigen lehetett ténylegesen szerzetesi rendházat működtetni. Őt 1668-ban

  Tetényi István követte, aki állítólag kiváló ördögűző volt. Neve több változatban is fennmaradt, hívhatták még Terényinek, de Terenaynak is. Négy év után, 1672-ben váltotta őt

  Révay István, aki a szklabinai előnévvel bárói rangban volt. Innét 1679-ben a Garam jobb partján fekvő kis tót faluba, Hajnikra helyezték át. (Érdekes, hogy az ottani templom védőszentje is Szent Miklós.)

naray  Sury (Súri) Márton volt az, aki utána következve itt végezte papi teendőit. Egy új oltárt állított Keresztelő Szent Jánosnak és megjavíttatta a toronyórát is. Egyes források szerint tagja volt a pozsonyi káptalannak. Nem sokáig, 1680-ig volt itt, ekkor máshová vezényelték, helyére ismét egy nevezetes személy,

  Náray György jött. Különleges életutat járt be. Protestáns szülei voltak, de egy rokona katolikussá nevelte és taníttatta Győrben, majd Nagyszombatban.narayk Az ottani jezsuita kollégium rektorának személyes javaslatára a római Collegium Germanicum-Hunga-ricumban tanult, de két és fél év után beteg lett és hazajött. Pappá szentelése után különféle beosz-tásokban szolgált. Több műve is megjelent, gyűjtötte a magyar nyelvű ősi egyházi énekeket és azokat könyv alakban kiadta. Az általa feljegyzett melódiák mind a mai napig ismertek és népszerűek, részei a szertartásoknak. Tőlünk két év után Pozsonyba ment, a papnevelő intézet kormányzója lett. Pozsonyi, később esztergomi kanonok, majd az 1699-ben bekövetkezett haláláig zólyomi főesperes. Számunkra azért fontos és nevének megőrzésére különösen méltó személy, mert 1681-ben ő építtette fel Szelepcsényi György esztergomi érsek adományából a Szúnyogdiban lévő Szent József templomot.

  Ordódy Ferencről egyedül az anyakönyvi jegyzékünk tud, aki szinte csak napokat tölthetett itt, mert Náray György távozásának évében már másik plébános szerepel nem csak a listánkban, hanem a szakirodalmi forrásokban is. 1682-től ismét csak kétévnyi szolgálati idővel

szunyog  Bihary Dániel következett. 1673-tól esztergomi kanonok is volt és püspöki plébánosként halt meg 1684-ben.

illyeskk  Illyés István irodalmi munkásságával évszázadokra bejegyezte magát a magyar katolikus irodalom nagyjai közé. Bár nem sokáig, négy évig volt a Szent Miklós templom és az egyház-község gondozója, jutott arra is ideje, hogy megírja és kiadja a később több kiadást megért „Lelki téj” című munkáját. 

kotta

   A római Collegium Germanico-Hungaricumban végzett hittudós egyházi tevékenysége figyelemre méltó! Erdélyi születésű, de középiskoláit már Pozsonyban fejezi be és Bécsben szerzi meg a bölcseleti doktori címet. Ezután megy Szelepcsényi György anyagi támogatásával Rómába. Nádszegen lesz plébános, azonban a protestánsok zaklatása miatt bujdosni kényszerül. 1684-ben helyezik a püspöki templomba, de itt meg a törökdúlás üldözi őt el híveivel egyetemben. 1686-ban térhetnek csak vissza, erről az eseményről az anyakönyvben is megemlékezik.

illyesbejegyA „Lelki téj”-en kívül írt mást is, közülük a legjelentősebb az egészen a XIX. század végéig sok kiadást megért, első ízben Nagyszombatban 1693-ban megjelenő „Sóltári Énekek” című énekeskönyve.

A viharos, állandó háborús zaklatásokkal járó XVII. században itt szolgáló, kiemelkedő képességű plébánosok sora után három, kevésbé ismert személyiség következett. Ők csak rövidebb ideig voltak itt, és bár kettejük magasabb beosztást kapva, a pozsonyi káptalan kanonokjai lettek, nevüket csak a szakirodalom listája őrizte meg.

  Balogh Márton 1688-tól egy évig,

  Sziráky János még addig sem, csupán nyolc hónapig, 1690. januárjáig, míg

martonfyb  Mártonffi István mindössze egy hónapig tartózkodott nálunk. Az ő nevével még ebben az évben az erdélyi Háromszék megye Barót községében találkozunk, ahová áthelyezték és ott a romossá vált templomot rendbe hozta.

Az 1691 júliusában ide kerülő plébános tevékenysége már átvezet bennünket a XVIII. századba, mert

  Fülöp György 1712-ig szolgált Püspökin. A római Collegium Germanicum-Hungaricum papnevelő intézet lakója volt 1678-tól, de a magasszintű képzés ellenére nem tudott bekerülni a fontosabb egyházi személyek közé. A Pozsony megyei Tallósról jött át hozzánk. A Thököly csapatai által feldúlt, rossz állapotban lévő templomépületet az ő idejében sikerült rendbe tenni.

2fulop   Rákóczi szabadságharcának eseményei nem kerülték el    mPüspökit, 1704-ben a csallóközi csatározások fő  szín-mhelyévé tették, a mezőváros szinte teljes romlását   mokozva. A templom és a körülötte lévő temető a harcok színterévé vált, de plébánosunk kitartott hívei mellett ebben a vérzivataros időszakban is. 1712 októberében adta át helyét

  Vánek Györgynek. Ő Vámosszabadi plébániájáról jött át Püspökire és harmadfél évig tartózkodott itt.

Szolgálatával egy kissé nyugodtabb évszázad vette kezdetét, mert míg az 1600-as években 22 pap váltotta egymást, addig a XVIII. században mindössze 10 plébános töltötte be ezt a hivatalt a Szent Miklós anyaegyházban. Enyhült a vallási türelmetlenség, a Rákóczi-szabadságharcot (1703-1711) lezáró szatmári békekötést követően ugyan még jó ideig idegen katonák állomásoztak itt, de a környéket elkerülték a háborúk. Az itt élők sorsát nehezítik ugyan a különféle adók és egyéb terhek és bár az 1600-as évek második felében elért mezővárosi rang és a viszonylagos jólét már csak emlék, az élet mégis elviselhető az itt lakók számára. Lassú gyarapodásnak indul a lélekszám is. Az egyszerűbb falusias lét és a település jelentőségének átmeneti csökkenése rányomta bélyegét az egyházunk működésére is. Ez lemérhető azon is, hogy az ide vezényelt papok már nem töltöttek be magas egyházi tisztségeket. Életük során többnyire egyszerű falusi plébánosként tevékenykedtek.

  Móricz István a következő plébános. Az 1715-től 1724-ig tartó időszakban szorgalmasan vezette az anyakönyvet, de más írott anyag nem maradt utána.

 2bart Bartos János tizenhét évet töltött a plébánián. Legfőbb érdeme, hogy az „ősi könyvből” bemásolta az anyakönyvbe a megelőző korok templomi szolgálattevőinek listáját. Egy későbbi egyházlátogatási jegyzőkönyv megemlíti, hogy az ő idejében, 1730-ban épült a plébánia részére egy új, a maga idejében tekintélyes méretű, emeletes épület. 1741-ben bekövetkezett halála után a templomban temették el.

  Mécses Ferenc következett, de fiatalon, 33 évesen elhunyt, 1743-ban őt is, majd az 1748-ban meghalt újabb plébánost,

  Petronczky Jánost szintén a templom hajójában helyezték örök nyugalomba. Sajnos semmiféle maradandó sírjel nem készült, így nem tudjuk pontosan, hogy a templom melyik részében történtek ezek a temetések.

2petrAzt, hogy e két utóbbi személy tevékenysége nem korlátozódott csak a hívek lelki gondozására (mint ahogyan az elődeik és utódjaik szerepe is sokkal összetettebb volt ennél), bizonyítják az egyházlátogatások dokumentumaihoz csatolt magyar nyelvű szerződések, amelyeket ők kötöttek a falu elöljáróival és a céhmesterekkel különböző feladatok elvégzésére.

  Perneszi József 1748-1753 között igazgatta a püspöki egyházat. Apostoli főjegyzői rangot ért el, később a losonci plébánián teljesített szolgálatot.

 

2nevv  Nemes Névvery Ferenc lépett a helyébe. Két évig vezette az anyakönyvet, a táblázatokat szép tiszta írással kitöltve. 1755-ben Barslédecre helyezték és így átadta a helyét

  Bobok Pálnak, aki ekkor 24 éves fiatalember volt. Ő 12 évig vezette a plébániát az egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint példás módon. 1767-ben kerül el innét, hogy pontosan hová nevezték ki azt nem lehet tudni, de neve 1794-ben Bátaszéken bukkan fel, ahol az ő plébánossága idején emeltek a hívek egy gyönyörű, tiszta klasszicista stílusú Szentháromság szoboregyüttest a pestisjárvány ellen.

  Frivaisz Ignác magas szinten képzett, nemesi származású pap volt. 1760-tól Rómában a Collegium Germanicum-Hungaricum lakója, ott szerezte hittudományi doktori címét. Néhány hónapig Nádszegen működött, majd hosszú ideig, 1767-től 1814-ig a mi plébánosunk volt, átvezetve püspöki híveit a XIX. századba. Anyakönyvi beírásai gyönyörű gyöngybetűkkel történtek, nagyon jó minőségű tollal és tintával. Úgy látszik teljesen lekötötte őt a példás lelkiismeretességgel végzett templomi szolgálat, mert semmiféle irodalmi munkásságot nem folytatott.

2frivEbben a században már évtizedekre szóltak a megbízatások, rajta kívül még négyen kaptak lehetőséget, hogy az itt lakó katolikus híveket szolgálják. A Pozsony megyei Ompitál mezővárosban született

  Szimonidész Gáspár 1814-től egészen haláláig, 1840-ig volt itt plébános. 1815-től nyomdai munkával előállított anyakönyvet töltött ki, amelynek a nyelvezete ekkor még latin volt. Nem volt túl aprólékos ember, gyakran kimaradtak adatok a sorokból. Az ő idejében fokozatosan elfogadott lett a magyar nyelv, a 30-as évek elejétől a nevek már magyarul szerepelnek, 1837-től pedig a nyomtatványok is változtak és a beírások már csakis a köznyelv szerint történtek.

  Hollósy János Balatonkajáron született 1800-ban és miután Nagyszombatban elvégezte a teológiát, 1824-ben áldozópappá szentelték. Pozsonyban káplán, a virágvölgyi templomban segédlelkész volt, majd 11 évig a pozsonyi káptalan hitszónoka. Miután negyven évesen átvette a plébániát, megkezdte az anyakönyvek vezetését is, a maga kalligrafikusan szép és tiszta írásával, magyarul. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc nem borította fel a község életét. A feudalizmus megszűntét jelentő jobbágyfelszabadítás kisebb-nagyobb zökkenőkkel lezajlott, ami a templom életében nem okozott különösebb változást. Azt azért 2kosirtapasztalhatjuk, hogy a szabadságharc bukását követő kicsinyes bosszú hullámai elérték az egyházat is. Bár a katolikus egyház hivatalos nyelve mind a mai napig a latin, ahogyan láthattuk, a reformkor második felében engedélyezett, sőt elvárt volt az anyakönyveknek a nemzeti nyelven való vezetése. Feltehetően osztrák nyomásra szűnt meg ez a lehetőség 1851. július 1-től, ekkortól ismét csak latinul volt szabad jegyezni az anyakönyvekbe, sőt 1857-től még a nyomtatványokat is latinra cserélték le. A magyar nyelv használata csak a kiegyezést követően, 1867 utáni időkben vált megint általánossá. Hollósy János 27 évi szolgálat után, 1867-ben végelgyengülésben hunyt el. Ismert irodalmi munkássága is, német nyelvű írásai pozsonyi tartózkodása idejéből származnak, de püspöki plébánosként is született egy műve, amit 1867-ben Pozsonyban adtak ki. Ezen kívül botanikával is behatóan foglalkozott, számon tartják mint a gyümölcsismeret-tan (pomológia) tudósát. Halála után

  Hitéry Jánost a Diószeg és Galánta között fekvő, az akkor már vegyes, magyar, szlovák lakosú Kosútról irányították át hozzánk. Tizenhárom évi szolgálat után, 1880-ban tífusszal fertőzötten halt meg az akkor 68 éves papunk.

  Kudlik János volt az a plébános, akivel búcsúzott a XIX. század. Nagytudású teológus volt, már harminc évesen az esztergomi tanítóképző professzora, majd egészen püspökire vezényléséig igazgatóként annak vezetője. A politikától sem tartotta távol magát, 1887-től a somorjai választókerület országgyűlési képviselőjeként gyakran járt Budapesten. A különféle korabeli folyóiratokban megjelenő politikai és társadalmi kérdéseket feszegető cikkeivel, költeményeivel hívta fel magára a figyelmet. Az ő idejében, 1888-ban nyílt meg a ma is használt temető, ahová elsőnek az épen akkor meghalt édesapját (aki Szúnyogdiban tanítóskodott) temette el. Ő maga is itt nyugszik, a nagy kereszt mögött lévő, két elődjével közös sírban. Életének utolsó húsz évét töltötte plébániánk irányításával. Az 1900-ban bekövetkezett halálával megüresedett helyre egy olyan nagyformátumú fiatalember került, aki a falu egyik legtragikusabb időszakának majdnem fél évszázadában hűségesen helyt állt a posztján. Ő volt az, aki az eddig megismertek közül a leghosszabb ideig, 48 évig szolgált minket.

  Tyukoss Evangélista János neve kitörölhetetlenül szerepel plébániánk történetének képletes aranykönyvében. Az Érsekújvárott 1870-ben született gyermek sorsát meghatározta az a nap, amikor világra jött: édesanyja december 24-én, Jézus születésének előestéjén adott életet néki! Tanulmányait Esztergomban és Budapesten végezte. 1901-ben - teológiai tanulmányai befejeztével - kapta egyházi feletteseitől a megbízást a 30. évét éppen betöltő fiatal pap, hogy vezesse a püspöki plébániát. Pályáját Nagykéren kezdte 1893-ban, majd Nagysáróra irányították, mindkét helyen káplán (a helyi plébános segítője, alkalmanként helyettese) volt. Szinte valamennyi frissen felszentelt pap ebben a beosztásban kezdi a működését, ő sem volt kivétel. Alig kétévnyi idő után, anélkül, hogy papi hivatását feladta volna, főállású nevelőként elvállalta a pozsonyi Somssich Imre gróf családja gyermekeinek gondozását, majd az állami tanítóképzőben, utána az evangélikus líceumban volt hittantanár. A fiatalok között töltött időszak alatt szerzett tapasztalatok hatása egész élete során érződött, mindig különösen fontos volt számára a fiatalok oktatásának, nevelésének ügye. Plébánosként 45 évig elnöke volt a püspöki iskola-széknek, több mint húsz évig az esperességhez tartozó települések tanfelügyelőjeként kísérte figyelemmel az iskolákat. Településünkön iskolát épít és bővít, tanítói állásokat szervez, óvodát alapít.

Tevékenysége nem korlátozódott csak egyházi szerepére. Olyan időszakban élt, amelyben a magyarság a tragikus megrázkódtatások sorozatát éli át. Mint nemzete iránt különösen elkötelezett személy, nem maradhatott ki abból a küzdelemből, amelyet a sors valamennyi, a Trianoni határokon kívül rekedt nemzetrészek tagjaira kényszerített. Közéleti tevékenysége a Felvidék ismert politikai szereplői közé emeli. A csehszlovákiai Országos Keresztény Szocialista Párt papi szárnyának egyik vezetőjeként többször kiáll a magyarok kisebbségi jogainak betartása érdekében. Ügyvezető igazgatója a katolikus magyarság művelődési létkérdéseivel foglalkozó Katolikus Nagybizottságnak, elnöke a pozsonyi Mozsny Árvaház kuratóriumának, a Villa Lisieux ótátrafüredi jótékony üdülőtelep igazgatója. Szűkebb pátriájában, Püspökin a helyi képviselőtestület tagjaként veszi ki részét a közéletből.

2pletudPlébánosi működése során a falu arculatát is nagymértékben átalakította. A templom földjeinek a település és a vasút közötti részét az 1920-as évek elején felparcellázva áruba bocsájtotta, megteremtve ezzel a szegényebb emberek számára az önálló új otthon teremtésének a lehetőségét. Az így befolyt összeget a templom jelentős átalakítására fordította. 1937-ben két oldalhajó építésével szinte megduplázta a templom befogadóképességét, ezzel olyan méretűvé növelve azt, hogy a mai, többszörösére emelkedett lakosságszámnak is tökéletesen megfelel.

Irodalmi munkássága is figyelemreméltó. Verseket ír, idegen nyelvű szövegeket fordít, „Vasárnapi kenyér” címmel több kötetes könyvet ad ki, és megjelenteti a „Plébániai Tudosító” című helyi kiadványt. Az egyetlen számként megjelenő értesítőről érdemes bővebben szólni, mert a szakirodalomban eddig még nem találtam ismertetését.

A kiadvány abból az alkalomból jelent meg, hogy Püspökire látogatott a püspök, a hosszabb kihagyás utáni első bérmálás ünnepélyes megtartására. A 16 oldalas füzet valamennyi írása ezzel kapcsolatos témát dolgoz fel. („Mi a bérmálás? A bérmálás szentség, a keresztény ember hitét állhatatosan vallja, lelkileg ekkor válik nagykorúvá. Kiszolgálója a püspök.”) Két rövidebb novella is helyet kapott benne, ezek is a bérmálásra való lelki felkészülést kívánták szolgálni. (Eufrázia és a Hitedet bátran valld meg!) A bérmálási ünnepség forgatókönyvének részletes leírása a legfontosabb rész. Megtudjuk belőle, hogy az egész délelőttöt igénybe vevő szertartás két részből áll: 8-tól 10-ig a dunahidasi és misérdi fiatalok kapják meg a bérmálás szentségét, utánuk következnek a püspökiek, szúnyogdiak és vereknyeiek. A bérmálandó gyerekek név szerint fel vannak sorolva,
szám szerint

Püspökiről       148 fiú,     137 leány
Szúnyogdiból    46 fiú       38 leány
Vereknyéről       58 fiú      41 leány,
összesen:          252 fiú    216 leány.

2tygyaszA püspök látogatása olyan esemény volt a település életében, amelynek zökkenőmentes lebonyolítása indokolttá tette a kiadvány megjelentetését.

Lelkipásztori és közéleti tevékenységére visszatekintve ma már láthatjuk emberi nagyságát. Mindenek felett álló igazságérzete által vezérelt jelleme segítette őt abban az időszakban, amely gyökeres változást hozott Püspöki magyar lakosainak életében. A kitelepítések során igyekezett vigasztalást nyújtani a meghurcolt nemzettársainak. Sajnos a győztesek kegyetlen döntéseit nem tudták megváltoztatni emberiességi szempontok. Tyukoss E. János 1948. április 7-én halt meg, sírja a püspöki temetőben található.

A lakosság nemzetiségi viszonyai jelentősen megváltoztak a XX. század folyamán. A tiszta magyarlakta faluban fokozatosan szaporodtak a szlovák nemzetiségű betelepülők. Az 1946-47 folyamán lezajlott lakosságcsere, majd a városiasodás, az egyes településrészek lebontása és új lakótelepek felépítése azt eredményezte, hogy a népesség-szám sokszorosára duzzadt, ezen belül a magyarok száma viszont csökkent. Ha addig elvárás volt, ezen túl követelmény lett, hogy a templomban szolgáló plébánosok tökéletesen beszéljék az immár többség által használt szlovák nyelvet. Ez a magyar anyanyelvűeknél már régebben sem okozott gondot, de az 1948 után itt állomásozó szlovák papok esetében érdekes helyzetet teremtett. Hogy szót értsenek a hívekkel (ahol az idősebb generáció tagjai között szép számmal voltak olyanok, akik életük végéig sem tanultak meg szlovákul), kénytelenek voltak elsajátítani a magyar nyelvet. Különösen igaz volt ez azoknál, akik már a Csehszlovák Köztársaság megalakulása utáni időkben folyó egyházi képzésében szerezték teológiai ismereteiket.

Az 1948-ban szolgálatba lépő

  Pavol Maháček erős csehszlovák elkötelezettségű személy volt. A háború alatt a londoni emigráns kormányban a magyar ügyek szakértőjeként tartották számon. A magyarul jól beszélő pap két évig, 1950-ig volt itt plébános. Őt két magyar követte.

  Kuklay Béla nem volt fiatal, mikor ide került. 1933-ban már találkozunk nevével a csallóközkürti plébánián, majd a rá következő években Óvár a székhelye. Püspökin hét évet tölt, 1957-ben átadja a szolgálatot

2horv  Horváth Károlynak, aki szentszéki tanácsos és a CM (Cyril Metód) teológiai fakulás prodékánja (egyetemi dékánhelyettes) volt, életének 55. évében bekövetkezett haláláig. Sírja a püspöki temetőben, a nagy kereszt mellett van. Őt 1968-ban

  Sellány Lajos követte, aki 21 évig volt Püspöki közszeretetnek örvendő plébánosa.

  Sálka László 1990-ben lép szolgálatba, Beséről helyezték át Püspökire. Innét már az új évezredben, 2004-ben helyezik át, Diószeg plébánosa lesz.

  Roman Frydrich csak egy évig volt a plébánia megbízott vezetője, az ő idejében, 2004-ben a tényleges szolgálatot Borka Iván káplán látta el.

  Juraj Vittek 2005-től három esztendeig tartózkodik nálunk. A fiatal és közkedvelt energikus pap gyönyörűen megtanul magyarul, bár nem ez az anyanyelve. Majd három évig Rómában folytatta tanulmányait, majd Szencre helyezik, ahol ismét előnyére válik a többnyelvűség. Jelenleg a Szent Miklós anyaegyház plébániáját ismét magyar pap,

  Vadkerti József esperes irányítja, aki 2004-től egy évig Udvardon volt szerpap (diakónus). Felszentelését követően Bátorkeszin, Pozsonyban és Püspökin káplánként tevékenykedett és 2008-ban kapta meg plébánosi kinevezését. Rátermettségét bizonyítja, hogy 2010-től a pozsonyi déli esperesi kerület gondozását is rá bízták.

vzv

Ebben a fejezetben sokszor hivatkoztunk az anyakönyvben lévő „Nomina Donorum Parochorum” (Plébános urak nevei) bejegyzésre. Bár az írás helyenként olvashatatlan, érdemesnek tartom azt Künstlerné Virág Éva levéltáros magyar fordításában közreadni:

„Ide másolva a régtől fogva való plébános urak nevei:

Péter plébános a püspöki Boldog Miklós templom gondnokául íratik Miklós esztergomi érseknek a Boldog-ságos Szűz oltára számára halászati jogot adományozó oklevelében. Itt ugyanis azokat (Telegdi) Csanád érsek 1349 (évben adományozta)… és az említett érsek viselte gondját az úr 1351. évében.
Püspöki Boldog Miklós templom következő gondnokául Ulrik íratik, és erősíttetik meg (Pálóczy) György érsek 1429-ben kelt adománylevelében, amely adománylevél tulajdonképpen Csanád érsek adományát erősíti meg.
Ezután említi az ősi könyv Kisdy Benedek később egri érseket, a kassai szeminárium alapítóját.
Széchényi György, később esztergomi érsek.
Pereszteghy Márton, aki egyúttal zsámbéki prépost.
Sallay István, akiről azt írják, hogy 1630-ban megvédte Pázmány Pétert a váradi prédikátorokkal szemben.
Baghit József, aki később esztergomi kanonok lett.
Bartók István, aki később esztergomi vikárius lett.
Schvehla Ignác, aki ezután esztergomi kanonok és apát lett.
Szily András, aki ezután esztergomi kanonok és apát lett.
Pethő László, aki innen Somorjára ment át, majd a Szent Benedek rend tagja lett.
Borsiczky György, aki később pozsonyi éneklőkanonok és apát lett.
Tetényi István, akit kiváló ördögűzőnek tartanak, öregkorában Nagyfödémesre ment át.
Báró Révay István innen később Turócz megyébe helyeztetett át.
Pakay László, aki pozsonyi kanonok lett, de ugyanott rövidesen meghalt.
Sury Márton pozsonyi kanonok, a kanonoki jelvényekről önként lemondott, majd sokat betegeskedvén ismét felvette azokat, tekintélye és buzdítása révén sor került Szent József új oltárának felállítására és az óra felújítására, amely aztán az üldözés során újból elromlott.
Náray György, a pozsonyi Szent András javadalomban részesült, majd ugyanott kanonok, a pestis elleni fogadalomból Szelepcsényi György esztergomi érsek által alapított Szúnyogdi filiálé Szent József kápolnájában egy szentélyt emeltetett.
Ordódy Ferenc pozsonyi apostoli főjegyző.
Bihary Dániel esztergomi kanonok, a Thököly üldöztetés idején kinek egészsége megrendülvén, helyettesíté főtisztelendő Olasz Pál esztergomi kanonok.
Illyés István később esztergomi kanonok és a káptalan apátja, somorjai plébános.
Balogh Márton László, innen áthelyezték, később pozsonyi kanonok.
Sziráky János Imre, végül pozsonyi kanonok.
Fülöp György, úgy tartják, hogy öregkorában áthelyezték Nagyszombatba a szemináriumba, ahol rövidesen meghalt.
Vanek György, innen Gútára került.
Móricz István László, később áthelyezve plébánosnak Szerdahelyre, ott is halt meg.
Barthalos János, meghalt 1741. augusztus 7-én, az ő költségére épült a Dicsőséges Szent Szűz oltára.
Mécses Ferenc fiatalon halt meg 1743. december 9-én, eltemetve Püspöki mezővárosban a Szent Miklós plébánián, működése alatt Szűz Mária oltára felújításra került.
Petronczky János 1748. július 26-án szintén fiatalon hunyt el, eltemetve a Szent Miklós plébánián, felújíttatta a plébániát és az órát.
Perneszy József apostoli főjegyző, ……….”

A lista lejegyzésére üresen hagyott oldalak tizenhét évvel az első beírás után beteltek. A hivatkozott „ősi könyv” elveszett, ezzel pótolhatatlan veszteség érte a templomot. Az újabb korok plébánosainak a személyéről már több forrásból is sikerült adatokat beszerezni, így könnyebb volt a listát folytatni.

Évszázadokat felölelő ismertetésünk csak vázlatosan sorolta fel azokat a személyeket, akik valaha meghatározói voltak, de hajdani tevékenységük miatt ma is fontosak településünk közösségének. Ha a kedves érdeklődő olvasóink között van, aki tudományos alapossággal szeretne tájékozódni az ebben a fejezetben említettekről, ajánlom figyelmébe a következő három könyvet:

FUKÁRI VALÉRIA - BEATRIX SINKOVA - MARIA STIEBEROVA: Adalékok Pozsonypüspöki iskolatörténetéhez I. (Pozsonypüspöki 1998)
FUKÁRI VALÉRIA - STIFTERNÉ CSÉFALVAY MÁRIA: Adalékok Pozsonypüspöki iskolatörténetéhez II. (Pozsonypüspöki 2000)
PÜSPÖKI NAGY PÉTER: Püspöki mezőváros története. Dom Osvety. Pozsony, 1968. 216 old. + 65 kép és 3 térkép.

További felhasznált irodalom:

A Nagyváradi Székeskáptalan könyvtára a XVIII. században (Országos Széchenyi Könyvtár adattára)
Bátaszék város hivatalos honlapja: www.bataszek.hu
Egyházlátogatási jegyzőkönyvek 1561-1912 Prímási Levéltár Esztergom
Fukári Valéria: A szúnyogdi Szent József templom 315 éves (Belső használatra kiadta a Csemadok Pozsonypüspöki Alapszervezete 2005)
Hargitay Emil: Pázmány Péter A Szentírásról és az Anyaszentegyházról
Katolikus Lexikon internetes változata: http://lexikon.katolikus.hu

Marti Tibor: Két magyar főúr, Batthyány I. Ádám és Esterházy László levelezése (Összekötnek az évezre-dek Szerk.: J. Újváry Zsuzsanna Budapest-Piliscsaba 2011)
Némethy Lajos: Series parochiarum et parochorum archidioecesis Strigoniensis ab antiquissimis temporibus usque annum 1894. Esztergom, 1894.
Patton Gábor: Karinges ágostonrendi kanonokok a középkori Baranyában (Egyháztörténeti Szemle 8. év-folyam 1. szám 2007 Kiadó: Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei)
Péter Katalin: Beloved children: history of aristocratic childhood in Hungary in the early modern age Central European University Press, 2001
Soltész Zoltánné: A gyöngyösi ferences könyvtár ősnyomtatványainak possessorai Magyar Könyvszemle 1993 2. szám.
Sörös Pongrác: elenyészett bencés apátságok. Bp., 1912. (A Pannonhalmi Szent Benedek-rend története XII./B.)
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái (Budapest, Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939)
Takács Sándor: Bajvívó magyarok Képek a törökvilágból Válogatta és az előszót írta Réz Pál (Corvina Kia-dó Kft 2000)
Varjas Béla tanulmánya Magyar Könyvszemle LXII. év. Harmadik évfolyam 2. füzet 1938. ápr.-jún.
Vasárnapi Újság (1858 5. évf. 18. szám május 2.)
Veszely Károly: A baróti plébánia (Brassó 1868)
Zelliger Alajos, Egyházi Irók Csarnoka

 

Ugrás a lap elejére