Püspöki története a trianoni katasztrófáig I. rész

  Püspökit ma a Kárpát-medencei helységneveket magyarul is feltüntető térképeken Pozsonypüspöki néven találja meg az érdeklődő olvasó. A csehszlovák, illetve szlovák uralom alá kerülés óta a hivatalos neve előbb Biskupice pri Dunaji, majd Podunajské Biskupice lett. Bár 1972 óta Pozsony egyik külvárosi kerülete, nevét a legtöbb térkép még külön feltünteti.

p 1 1p 1 2Püspöki ma is használt ősi címere és újkori zászlója


p 1 3p 1 4 

Püspöki környéke egy Pozsony vármegyéről 1910-ben készült térképen és egy 2000-ben kiadott autósatlaszban.

  A település Csallóköz nyugati csücskében található és évszázadokon keresztül a következő falvak voltak szomszédosak vele (északról indulva az óramutató járásával egyező irányba):

  • Szunyogdi (Münchendorf, Komárov) falu a püspöki uradalomhoz tartozott, a két települést csak a néhány méternyi „Szoros”-nak nevezett területrész választotta el egymástól. 1944-ben Püspökihez csatolták, lakói színmagyarok voltak. A településre ma már alig lehet ráismerni, területéről a régi házak jó részét lebontották és ormótlan panelházakat húztak fel a helyükre.
  • Vereknye (Fragendorf, Vrakuňa) színmagyar község volt, ma már szintén Pozsony külvárosa.*Dunahidas (Bruck, Most pri Bratislave) többségben német lakosú település volt, jelentős magyar kisebbséggel. A németeket 1945-46-ban válogatás nélkül kitelepítették.
  • Hideghét (Gaadendorf, Studené) kicsinyke falucska, még ma is zömében magyarok lakják. 1947 óta Dunahidas része.
  • Csölle (Waltersdorf, Rovinka), sorsa jól jellemzi a nemzetiségi viszonyok változását: 1910-ben még 524, többségben német lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel. Ma 1274 lakosából 1127 szlovák és 95 magyar (2001-es adat), a németek teljesen eltűntek.
  • Oroszvár (Karlburg, Rusovce) a Duna túloldalán fekvő németek és magyarok lakta település, vele osztozott Püspöki a közös határon fekvő szigetek birtokjogán. A község 1947-ig Magyarországhoz tartozott, még a Trianoni diktátum is meghagyta az anyaországnak, de az 1947-es Párizsi békeszerződés Csehszlovákiának ítélte.

  Püspöki története sokak szerint nem az első, 1221-ből származó oklevéli említéssel kezdődik, hanem annál lényegesen korábbi a település.

p 1 5  Egy, a templom padp 1 6lásán kalandokat remélő ka-maszgyerek, nevezetesen unokatestvérem, Nagy Vilmos, érdekes felfedezést tett az 1960-es években. Az egyik durva terméskőből rakott falban talált egy latin felirat töredéket tartalmazó, finoman fara-gott márványdarabot.

  Felfedezését később említette Püspöki Nagy Péter történész barátjának, aki egy igazi tudós alaposságával járt utána a kő lehetséges eredetének. Mint azt az 1969-ben megjelent, csodálatosan megírt monográfiájában olvashatjuk, ez egy római kori sírkő maradványa. Bár vannak utalások arra vonatkozóan, hogy az épülő templomhoz a köveket hajón szállították ide, elképzelhető, hogy a helyben fellelt anyagot is felhasználták és így került a falba ez a darab is. Egyébként sok hasonló anyagú követ látni a padláson, lehet azokon is - valamelyik takart oldalukon – írás. Ki tudja, még hány hasonló rejtőzik a vakolat alatt? Ezen kívül létezik még egy bizonyítéka annak, hogy a Római birodalom idején fontos volt ez a vidék: az esztergomi Balassa múzeumba került egy 230-ból származó római mérföldkő, amely ma Esztergom egyik kis terecskéjét díszíti. Sajnos a talapzatra nem írták fel, hogy ezt a relikviát a 19. század végén Püspökiről vitték az érseki városba.

  Mindenesetre elképzelhetőnek tűnik, hogy a Duna legnagyobb szigetének, a Csallóköznek nyugati csücskében lévő, az áradásokból mindig kiemelkedő magaslata közelében már a római időkben is lakott település volt. Éppen a Duna közelsége és a minden időkben elrejtőzésre alkalmas ártéri területek biztonságot jelentő menedéke miatt feltételezem: Püspöki területe az első embernek a környéken való megjelenése óta folyamatosan lakott volt. A római birodalom bukása után mintegy kétszáz évvel a Kárpát-medencében megjelenő avarok vették birtokba a Csallóközt is és az itt élő őslakosokkal keveredve alkották a terület népességét. Én hiszek László Gyula „kettős honfoglalás” elméletében, mely szerint „Árpád magyarjai a honfoglaláskor itt már magyar népet találtak, akik 670 táján árasztották el hatalmas tömegeikkel a Kárpát-medencét… Árpád magyarjainak szállásterülete és a késő-avar szállásterületek kiegészítik egymást, és a kettő adja a XI. századi magyar településrendszert… A késő-avarok lakta területek helynevei is jórészt magyarok….” A történészi körökben egyre inkább elfogadott vélemény szerint Püspöki az avar vetvári püspökség székhelye volt, innét az elnevezése is.

  Én még valamit szeretnék ehhez hozzátenni, ami feltétlenül a saját, tudományosan meg nem alapozott magánvéleményem. A Püspökin még a szüleink idejében is használt beszéd határozott tájnyelvi jegyeket hordozott. Jellege íző-őző volt (ugyi – ugye, kinyér – kenyér, öttem – ettem, stb.). Véleményem szerint a Nagy-Magyarország központi területén használt „irodalmi” nyelvéhez képest a határvidékek őrzését ellátó népcsoportok évezredes hagyományt őrző beszéde mutatja a legnagyobb eltérést. Az én tudásom szerint ezeken a területeken telepítették le honfoglaló őseink a velük szövetséges kabar törzseket, illetve itt maradtak meg leginkább az első honfoglaláskor érkezett magyarok. Hiszek abban, hogy ez a nyelvi jellegzetesség is bizonyíték Püspöki ősi, még a hivatalos honfoglalás előtti magyar eredetére.

  A település legkorábbi említéséről csak közvetett adatok vannak, de ezt valamennyi kutató hitelesnek fogadta el. Ez a dátum 1221, ami egybeesik a templom építésének idejével. Ettől az időponttól kezdődően egyre gyakrabban találkozhatunk a különböző okból készült régi papírokon a Püspöki név változatos formáival (Pyspyky, Pyspeky, Pispucky, Pispuki, Piskeky, Piskekij stb.) és itt szeretnék hangot adni ismét a magánvéleményemnek. Szerintem bárhogyan is írták, mindig Püspökinek ejtették a település nevét. p 1 8Elméletem szerint az egységes magyar írásmód kialakulása előtt a speciálisan csak a magyar nyelvben létező ékezetes magánhangzók írására nem lévén kialakult forma, az okiratkészítők egyénileg (nyilván az adott korban többé-kevésbé bevett szokás figyelembevételével) alkotott írásjellel vetették papírra ezeket a hangzókat. Ebből adódik az írott forma rengeteg változata.

p 1 7

 

 

 

 

Csallóköz Lázár deák 1528-ban készült térképén és azon Püspöki neve "Pispeky" alakban.

  Talán ez az alkalmas hely, hogy a templomunkról szót ejtsek.

  A mindvégig katolikus templom története valószínűleg korábbi, mint az a régi fóliánsokból kiderül. Hiszen ha itt volt Anno avar püspök székhelye, akkor már templomnak is kellett valahol állnia, bár ennek nyomát mindezideig nem találták meg. Szent István államalapító királyunk az 1008-ban alkotott törvénykönyvének 34. fejezetében kötelezővé teszi, hogy „Minden 10 falu templomot építsen….”. Valószínűleg a meglévő épület alkalmas volt a környék híveinek a befogadására és alapjai a mai templom alatt rejtőzhetnek. Nyilvánvaló, hogy Felső-Csallóközben Püspöki volt egy ilyen tíz faluból álló közösség központja, hiszen tudomásom szerint egészen a XVII. század végéig is kilenc környező település tartozott a plébániához. A ma is álló templom építésének kezdeteként az 1221-es dátumot el lehet fogadni. (Van egy közszájon forgó monda, amely szerint a templomot az utca másik oldalán egy kisebb magaslatra kezdték építeni, de éjszaka a köveket az angyalok áthordták a mai helyére, ahol egy öreg temető volt. Így azután itt épült fel a templom.) Védőszentje a kezdetektől a mai napig Szent Miklós, alakját megtaláljuk Püspöki címerében is. A legrégebbi részek kora-gótikus stílusban épültek, ennek jegyeit megfigyelhetjük a szentélyben, a hajó oszlopain és a sekrestyében.

p 1 9p 1 10
  
A sekrestyében lévő gótikus gyámkő és a páratlan szépségű zárókő

A közvetlen érseki kegyuraság lehetett az oka, hogy az itt szolgálatot teljesítő papok mellett már a korai időszakban is találunk káplánt, aki a plébános mellett segédkezve tanulta meg az önálló tevékenységhez szükséges gyakorlati ismereteket. A plébánia könyvtára sok, abban a korban nevezetes és fontos szerző művével dicsekedhetett, segítve ezen papi személyek tudásának gyarapítását. Ők maguk is jelentős személyiségek voltak, sokan közülük nagy ívű egyházi karriert futottak be életük során. Némelyek, nem is kevesen, itt fejezték be életüket és többségüket a templom hajójában temették el. Tanúja ennek a legutolsó átépítés során megtalált alakos sírkő, amely az 1359-ben elhunyt Péter plébánosnak állított emléket.

p 1 12 p 1 11

Bár az idő a korabeli emberek életében még nem volt annyira fontos tényező, mint manapság, mégis a templom tornyába, az épület jelentőségét hangsúlyozandó, már a XVII. század elején órát helyeztek el, amelynek a kezelése a tanító feladata volt. Az eredeti szerkezet a század végén dúló harcokban hosszú időre használhatatlanná vált. Azt Petronczky János plébános újíttatta fel 1743-1748 között és ez az óramű, bár nem működőképesen, de a 250 éves kora ellenére meglepően jó állapotban átvészelte az idők viharait és ma is megtalálható a torony egyik lépcsőfordulójában. Amikor még használatban volt, nem csak az időt mutatta, hanem valamilyen ütőszerkezettel jelezte az órákat is. Ezt két mozgatóhengerrel valósították meg, az egyikre a járószerkezetet, a másikra az ütőművet működtető nehezék tartókötelét csévélték fel. Csodák csodájára a súlyok egyike megmaradt a harangozó-szint szobácskájának sarkában.

p 1 13  Magát az épületet a fennállása során többször átépítették, a legutóbbi átalakítást 1937-ben végezték rajta, amikor is Tyukoss Evangelista János esperes plébános a már eredetileg is monumentális háromhajós épületet további két oldalhajó építésével megnagyobbította. Templomunk így a Csallóköz egyik legnagyobb és bízvást állíthatom, a legszebb egyházi épülete lett.

  Gyönyörű pasztellszínekben pompázó belső tere, Róth Miksa készítette üvegablakaival kiemelkedő példája a jó ízlésű díszítőművészetnek.

  A templom veszély esetén védelmet nyújtott a környéken lakóknak is, a mai napig álló erős kőfalkerítés alkalmas volt arra, hogy visszatartsa az ostromeszközökkel nem rendelkező támadókat. Az 1700-as évek második harmadáig a mezőváros temetője – korabeli szokás szerint – a templom körül volt, néhány régi sírkövet még láthatunk az udvarán és a kerítésnek támasztva.

  A XIX. század elején már egy új temetőt nyitottak, amely (ugyan használaton kívül) még az 1950-es években is megvolt, de áldozatául esett a falu terjeszkedésének és az utak szélesítésének. Sírkövei, mint annyi minden ebben az időben, nyomtalanul eltűntek.

p 1 14  A toronyban három harang volt, abból kettőt az első világháború idején „bevonultattak”, leszerelték és hadianyagot készítettek belőlük. Ezeket csak később, 1921-ben, a templom hivatalos fennállásának 700 éves jubileuma alkalmával pótolták. A templomnak a háborúban meghagyott, - 1914-ben Sopronban készült - harangja a használat során kicsorbult és megrepedt. Ezért ez ma már nincs a toronyban, az egyik oldalhajóban helyezték el. Felirata Szent Istvánhoz fohászkodik: „Tekints István király szomorú hazádra!”

  Visszatérve Püspöki korai történetéhez, a megmaradt okiratokból kitűnik, hogy a középkor folyamán Püspöki lakói a földművelő jobbágyok fáradtságos és a kor szintjének megfelelő egyszerű életét élték. A korábban említett jó rejtőzködési lehetőségen kívül még két olyan körülményt kell megemlíteni, ami feltétlenül előnyt jelentett számukra.

  Az egyik a Csallóköz földrajzi adottságai kínálta életlehetőségek biztonsága volt. A folyóvízzel sűrűn átszőtt terület folyamatosan biztosította a halat és egyéb állati eredetű élelmet az embereknek. A halászat még a XX. század első felében is fontos kiegészítő foglalkozása volt különösen a szerényebb vagyonnal rendelkezőknek. A magas tápértékű halhús mellett fogyasztották a vízi szárnyasok tojásait, illetve a nádas-lápos területek növényi táplálékait is. Nem tudok róla, hogy valaha is éhínségtől szenvedett volna ez a vidék.

 A másik, nem kevésbé fontos dolog az volt, hogy emberemlékezet óta az esztergomi érsekség tulajdonolta a falut. Bár kétségtelenül így is éppen csak hogy elviselhető terhet jelentett a jobbágyokra a robotkötelezettség és a különböző adók formájában adandó szolgáltatások, az egyházi tulajdon hosszabb távon állandó követelményrendszere kissé könnyebbé tehette az életüket. Nem úgy, mint más településeknek, ahol a világi földesurak szélsőséges szeszélyeitől kellett szenvedni.

p 1 15  A püspökiek sorsa ennek ellenére korántsem volt könnyű. Az évszázadok során több olyan érsekségi tiszttartó uralkodott itt, aki szinte nyomorba taszította zsarnokságával a népet. Nevük az okiratokban és a mondákban jórészt fennmaradt, például az 1700-as évek végéről Ormosdy Istvánnak, Batthyány József érsek tiszttartójának az emléke.

  A lassan fejlődő település gazdasági helyzetére nem elhanyagolható hatást gyakoroltak a közeli nagyváros, Pozsony piacai által kínált lehetőségek. A jelentkező termény és állatfelesleg - az érseki jobbágyokat megillető - vámmentes értékesítése bizonyos anyagi jólétet biztosított az 1400-as évek közepétől mezővárosi rangot elért település közösségének.

  Megpróbáltatásban azért gyakran részesültek őseink: a tatárjárásról semmilyen adat nincs, de bizonyított a huszita csehek XV. századi pusztítása, amikor falvakat töröltek el a föld színéről. A püspökiek kénytelenek voltak erődítések építésével védeni a maguk és a környékről menekültek életét. Ez egy földvár lehetett, amelynek ma már nyomát sem lehet találni, de létezését okirati említések igazolják. Az erődítményben Hunyadi János is megfordult, bizonyítékok rá az innét datált levelei.

  Püspöki lakóinak száma a XVI. század végére 4-500 fő volt, ami abban az időben igen jelentős településre utal. Bizonyos, hogy erre az időszakra kialakult egy olyan társadalmi réteg, amely már nem (csak) a földet művelte, hanem ipari szolgáltatást is nyújtott az itt lakóknak. A mezőváros jobbágyait el kellett látni munkaeszközökkel, ruházati cikkekkel, a lovakat patkolni, a járműveket javítani kellett és a termés feldolgozása is speciális szakértelmet kívánt. Vargák, kovácsok és szabók többen is voltak, céhekbe tömörülve, szabályozott körülmények között dolgoztak. Molnárok őrölték a gabonát, mészárosok vágták az állatokat, takácsok készítették a szöveteket.

p 1 16  Az itt élőket gyakran tizedelték járványok. Többször is pusztított a pestis, utoljára 1714-15-ben. Emlékét őrzi a fogadalomból állított Szentháromság szobor a falu központjában.

  A fertőző betegségeken kívül volt egy másik nyavalya, amely különösen gyakori volt Püspökin. A kutakból nyert víz nagyon alacsony jódtartalma miatt sok ember szenvedett a golyvától (pajzsmirigy megnagyobbodás). Még a XX. század elején is előfordult ez a betegség.
  Püspöki vallási életét és felekezeti hovatartozását meghatározta az, hogy a mezőváros léte erősen függött a mindenkori esztergomi érsektől (a település az ő joghatósága alá tartozott). Ez a tény olyan kényszerítő erőt jelentett, hogy lakói mindenkor távol tartották magukat a reformáció különböző áramlataitól. Mind a mai napig csak a katolikus vallásnak van itt temploma, sem a reformátusok, sem az evangélikusok nem tudtak Püspökin gyökeret verni. (Néhány szekta nagyobb családi házban működik, de hívek száma elenyésző.)

  Sajnos, a háborús dúlások nem kerülték el ezt a kies vidéket sem. Az 1600-as évek végén a törökök hatalmas pusztítást vittek véghez Püspökiben is, felégették a házakat és a lakóit közül sokat leöldösték, az életben maradottak menekülésre kényszerültek. Még alig tért magához a település, máris jött a következő csapás: a Rákóczi szabadságharc eseményei közül az 1704-es püspöki csata következtében szinte teljesen tönkrement a kis mezőváros.
  A védelmére hivatott vár átkot jelentett a püspökieknek, mert állandó összecsapások helyszínévé tette a települést. Ezt a városka soha sem heverte ki, fénykora elmúlt, visszasüllyedt a szegényebb települések szintjére. Lakóinak száma hosszú ideig stagnált, 1200 fő körül mozgott több mint száz évig.

p 1 17  Lassú fejlődés csak a XVIII. század közepétől tapasztalható. Az 1768-ban kiadott Urbárium rendezte a jobbágyok birtok- és szolgáltatási viszonyait, biztonságot és könnyebbséget jelentve az életükben.

  A fejlődés jele volt az is, hogy az 1700-as évek elején már állt a Palugyay (később Batthyány) kastély a mezőváros főutcáján, bizonyos rangot adva a településnek. Ebben a században épült továbbá gróf Batthyány János hercegprímás egy emeletes nyaraló kastélya is a Mogyorós határrészben.

  Fukári Valéria (áPüspöki 1934, Püspöki 2012) művelődés-történész kutatta a XVII. sz. utolsó évtizedeitől fennmaradt régi anyakönyveket. Az ebből az időkből származó bejegyzésekben már találkozunk a ma is köztünk élő püspökiek családneveivel:

  „17. századi családnevek (a század utolsó negyedéből):
Borsos, Könczöl, Puler, Fehérvízy, Csizmazia alias Fukarek, Takács, Prucker, Varga, Német, Kovács, Pápai, Rostakötő, Lőrinc, Molnár, Nagy, Mészáros alias Raner, Szőcs, Lakatos, Karkóczy, Kotlár, Sipos, Lölkös, Pribék, Barbély, Göndör, Sin, Fülöp, Gombkötő, Pintér, Markovics.

  18. századi családnevek:
Flaskár, Fodor, Hinterschuster, Kucsora, Csölley, Szász, Csóka, Fáskerti, Holocsi, Füle, Rotpauer, Hörcsök, Kéri, Duránszky, Szíjártó, Pammer, Pecsuk, Koczor, Hoffmann, Buzássy, Régel, Kanávor, Koller, Fieber.

  Ebben a században a német nevet viselők többsége Csölléről került, többnyire házasság révén Püspökire:
Foglszinger, Plutzer, Wittmann, Kaiser, Gutléber, Flickinger,

  19. századi családnevek:
Babb, Kirth, Zsernovitzky, Szerentsés, Kitler, Jalkóczy, Kompauer, Holub, Strasser, Danis, Weibl, Orbán, Csivre.”

  Figyelemre méltó, ahogyan az idegen hangzású nevek kiejtésének könnyítésére a köznapi beszédben a különböző névváltozatok megjelentek. Ezek nem csúfnevek vagy ragadványnevek voltak, hanem kizárólag az egyszerűsítést szolgálták. Volt, ami tartósnak bizonyult és ténylegesen más névalak használatához vezetett (Fukarek – Fukári), de a legtöbb nem érintette a hivatalos névalakot. Az alábbi változatokkal még a mai nap is találkozhatunk:

Foglsinger – Fugli
Zsernoviczky – Zsernó
Nagl – Nógli
Weibl – Vejbli

  Persze voltak ragadványnevek is, különösen a sok Nagy vezetéknevűnek a megkülönböztetésére. Mindenki tudta, hogy kiről van szó, ha a Nagy elé teszik a pipás, a kincsem vagy a pocakos, esetleg a villany szócskát.

  A következő, a XIX: évszázad az érseki uradalom és a helybéli lakosok közötti birtokrendezési perek jegyében telt el. Az évtizedekig tartó huzavona végén megnyugodtak a kedélyek. Az addigi jobbágyokból szabad emberek lettek, saját birtokukon gazdálkodhattak tovább. A hosszú ideig tartó pereskedés ellenére, a XIX. századi viszonyokra vonatkozó ismereteim szerint úgy gondolom, hogy ez a száz év jelentette Püspöki történetében az „aranykort”. Lélekszámban és anyagiakban is gyarapodtak az itt élők.

 p 1 18p 1 19

A Batthyány kastély 1981-ben és Batthyány János XVIII. században épült nyaralója 2004-ben

  Az 1848-as szabadságharc időszakára vonatkozóan semmiféle adatot nem találtam, pedig nyilván voltak erre harci cselekmények, mint azt a közeli Somorja határában 1861-ben a „Csallóköz hölgyei” által állított obeliszk is bizonyítja. (A komáromi várból kiküldött előőrsből négy honvéd esett itt el egy összecsapásban.)

p 1 23p 1 22

  A püspöki temetőben viszont nyugszik egy 1848-as honvéd. A lengyel származású Kucsera József részt vett a szabadságharcban, majd Püspökin telepedett le. Sírja az egyik központi helye a megemlékezéseknek, minden március 15-én itt emlékezik a városrész lakossága a szabadságharc hőseire. Emléktáblát ne keressünk a síremléken, csak az itt lakók emlékezete őrzi, hogy nevezetes személy nyugszik alatta

Folytatás a II. részben!

 

Ugrás a lap elejére